2024. szeptember 30. | 14:34

Kétféle ember akad az autóvezetők között: az egyik, aki egy feladatnak, szükséges rossznak tartja az autóvezetést, míg a másik tábor egyenesen szerelmes a vezetés élményébe.

Jogosan merül fel ilyenkor a kérdés, hogy ha ennyire szeretünk valamit, akkor miért is nem próbálunk meg megélni belőle. Ilyen mértékű lángolás esetén ugyanis érdemes körbenézni, hogy milyen lehetőségek akadnak, ahol pénzért hódolhatnánk kedvenc elfoglaltságunknak.

Nem meglepő módon a sofőrködés juthat először az eszünkbe, ami azért ha őszinték akarunk lenni, igencsak tág fogalom, hiszen a taxistól az áruterítőn át a halottszállítóig bármit takarhat.

Válogassunk kedvünkre!

Bár sofőr kollégákat keresnek Nyíregyházán is, azért korántsem mindegy, hogy melyik álláslehetőségre jelentkezünk vagy bólintunk rá.

Ugyanis a skála igencsak széles, és rajtunk áll, hogy a mi életünkbe melyiket tudjuk jól beilleszteni. Családdal vagy család nélkül teljesen más igényeink vannak. Míg az előbbinél sietünk haza, addig ha egyedül élünk, akkor akár külföldi viszonylatokban is bevállalhatunk fuvarokat, de akár hetelős megbízást is elvállalhatunk.

Mindenképpen érdemes az érdeklődési területet, valamint a munkaidőt figyelembe venni a döntés során, mert ez a kettő lesz az, ami a napjainkat alapjaiban fogja meghatározni.

Az sem baj, ha hiányzik a jogsi!

Sajnos a sofőrszakma is meglehetősen nagy nehézségekkel küzd: az elöregedés és az utánpótlás hiánya egyaránt sújtja. Ma már egyre kevesebb “nagy öreg” munkaképes, így nem meglepő módon elég sok pozíció marad betöltetlenül.

Jóval kevesebb fiatal választja ezt az igen csak megterhelő szakmát, és még akik sofőrködésre is adják a fejüket, még ők is jellemzően külföldre mennek dolgozni. Ott ugyanis sokkal jobb munkakörülmények és bérek várják őket.

Éppen ezért a szakma megbecsültsége egyre nagyobb lett, és a HR-esek is rájöttek, hogy sokkal óvatosabban kell megközelíteni az itthon maradt, sofőrködésre hajlandó embereket. Ennek köszönhető talán az is, hogy sok helyen hajlandóak akár tanulmányi szerződést is kötni, és inkább kifizetik a jogosítvány megszerzésének költségeit, csak legyen már végre szakemberük.

 

Kövessük az álmainkat!

Rengeteg ember van, akinek megvan a speciális kedvenc járműve. Lehet ez akár egy billencs, egy darus kocsi vagy akár egy vagány kamion is. Akiben felmerül, hogy sofőrnek áll, ő feltehetően már régóta dédelgeti magában ezt az álmot.

Legfőbb ideje hát tenni érte, hiszen ezzel két legyet is üthetünk egy csapásra: kimagasló kereseti lehetőségek várnak ránk, miközben végre valahára azt csinálhatjuk, amit mindig is szerettünk volna: egy klassz verdában szelhetjük az utakat egész álló nap!

Ha megszületik az elhatározás, akkor a nyiregyhazaallas.hu oldalán számtalan lehetőség vár ránk, legfőbb ideje csemegézni egyet!