2018. július 30. | 17:16

Avagy Nagy Ádi és az Ő Toyota Soarerje.

Az Alapjárat – Jobb1 következő epizódjához tartozó kis összefoglalómhoz érkeztél. A jobb jelen esetben kissé téves, hiszen valójában Ádám mellett a bal1-en ültem. Ugyanis Ádám autója egy Toyota Soarer, 2JZGE motorral. Tehát egy szívómotorból turbósított szív, ami viszi a bődületesen hatalmas mégis izgága kasztnit. A Toyota Soarert sehol máshol a világon nem árulták csak Japánban, ebből következik, hogy jobbkormányos az összes darab, ami kikerült a Felkelő Nap Országából. Így van ez Ádám autójával is, bár nagy meglepetésemre Magyarországon sikerült megvásárolnia úgy 10 évvel ezelőtt. Azóta az autó eredeti motorja átkerült Ádám éles versenyautójába, a Soarerből pedig drift missile lett. A Soarer első generációját 1981 és 1985 között gyártották, a második gen 1986-tól egészen 1991-ig tartott ki, majd következett Ádám autójának generációja, a harmadik, amelyet 2000-ig bezárólag forgalmaztak Japánban. Az első két generáció legnagyobb motoropciója egy 3,0 literes sorhatos volt, a második generáció esetében már turbósítva. Már nem először ültem Ádám autójában sem, mégis mindig elámulok, hogy mennyivel hatalmasabb, mint a 200SX-ek, vagy az MX-5-ök (annál mondjuk nem nehéz nagyobbnak lenni). Mégis gond nélkül, és persze a motortető alatt vágtató 500+ lóval igazi dorifto autó, nem lomha, csak egy büdös nagy tank ami úgy mozog, mint a gizda Silviák. :D Rettentően élvezem, bár alig látok ki belőle, fogalmam sincs, vezetni hogyan tudnám. Még szerencse is, hogy nem nekem kell vezetni, hanem Ádámnak, aki elég profin terelgeti a rózsaszín szörnyet! Nem csoda hiszen Ádám már az Ebisun is autózott Japánban. Ezért mélyen legbelül talán utálom kicsit, de azért összeveszni nem fogunk rajta, a jövőben erről is kérdezem majd kicsit bővebben. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzen az Alapjárat – Jobb1 új epizódja Nagy Ádival és a disco rózsaszín-lila színű Soarerrel.