2021. július 12. | 12:46

Ha profi költöztetést szeretne, akkor önmagára és a munkájára igényes céget bíz meg a munkával. Egy ilyen cég tudja jól, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy a pakolás során ne legyen probléma. Tudják jól, hogy mire kell figyelniük, hogy elkerüljék a bútorok sérüléseit, koszolódását. De azt is jól tudják, hogy a költöztető szakember is csak ember, így az egyértelműen saját hibájukért vállalják a felelősséget.

A bútorokat nem költözésre készítették

Amikor megvesz egy bútort, az rendesen be van csomagolva, el van látva mindenféle mechanikai védelemmel, igaz? Ez nem véletlen, ugyanis a szállítás az a bútorok nem rendeltetés szerinti használatát jelenti. Épp ezért szükségük van a védelemre be-, illetve kiköltözés esetén is. Ezt a védelmet kell biztosítania a tulajdonosnak (ha ő készíti elő a bútort a szállításra), illetve a költöztetőnek is.

A zsugorfólia szerepe a költöztetésben

A már említett védelmet különbözőképpen tudja biztosítani a cég, erről hamarosan bővebben is írunk. Azonban nézzük meg, hogy maga a zsugorfólia mire jó, miért alkalmazzák előszeretettel a költöztető cégek.

Ha egy bútornak kényesebb szövete van, bőrgarnitúráról vagy matracról van szó, esetleg magasfényű szekrény kerül elszállításra, kell a zsugorfólia. Ez fogja ugyanis megvédeni ezeket a felületeket, ezeket a bútorokat a karcoktól és szennyeződésektől. Épp ezért mindenképp fóliázni kell ezeket a bútorokat a költöztetés során, hogy elkerüljük a negatív következményeket.

Egy profi költöztető cég mindenre fel van készülve

A fent említett zsugorfólia alapfelszereltség egy profi szolgáltatást nyújtó költöztető cég teherautójában. Ahogy például a buborékfólia és a kiváló minőségű pokrócok is. Emellett természetesen a különböző rögzítő hevederekkel is jól felszereltnek kell lennie a járműnek.

De mindez mit sem érne, ha nem lennének kiváló költöztető szakemberek egy cégnél. Ha ők nincsenek, akkor ne is várja, hogy épségben megérkezzenek a bútorai. Szerencsére ezt tudják jól a profi cégek is, ezért kiváló szakértői gárdával dolgoznak. Egy rutinos költöztető felméri a terepet, tudja, mire kell figyelni a cipelésnél, és milyen sorrendben, hogyan kell felpakolni a bútorokat. Tudni fogja, hova kell tennie pokrócot, és hogyan kell lekötni a bútorokat, hogy azok garantáltan ne sérüljenek meg a szállítás során.

Nem biztos magában? Kérje a csomagolást is!

Ha esetleg bizonytalan abban, hogy megfelelő védelemmel tudja-e ellátni a bútorait, akkor kérje a csomagolási szolgáltatást a cégtől. Ez annyit takar, hogy Önnek nem kell foglalkoznia a bútorai becsomagolásával, azt majd az érkező szakemberek elvégzik Ön helyett. És a csomagolóanyag beszerzésével sem kell törődnie, azt is hoznak. Ennél biztosabb védelmet Ön sem tudna adni bútorainak. Mindenképp érdemes igénybe venni ezt a szolgáltatást. Akár a kényelem, időhiány vagy biztonság miatt is.