2017. november 29. | 11:41

Nem sokkal azután, hogy bejelentette az új Roadster és a futurisztikus elektromos kamion érkezését a Tesla, sötét jóslatokba bocsátkoztak az elemzők a vállalat jövőjével kapcsolatban.

Ha ilyen ütemben apad a Tesla vagyona, akkor nem sokáig húzza már. A Bloomberg némi elemzés és számolgatás után arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy 2 milliárd dollárra tőke beáramlása híján 2018. augusztus 6-án veszíti el utolsó centjét az Elon Musk által igazgatott vállalat. A Tesla vesztesége percenként 8000 dollár (2,1 millió forint), azaz óránként 480.000 dollár (128 millió forint).

A Tesla tőkéjének megerősödését a Model 3 gyártása indíthatja be, amely a hírek szerint már 2018 elején megkezdődhet. Október 26-án mutatta be az innovatív cég az elektromos kamionját, melyet 150-200.000 euró közötti áron fognak értékesíteni. A kamion gyártása 2019-ben kezdődhet, ugyanakkor előrendeléseket előleg ellenében már korábban is felvesznek. A novemberben bemutatott Tesla Roadster 2 - mely kevesebb, mint 2 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, és 400 km/h fölötti végsebességre képes - 2020-ban gördülhet majd le a gyártósorokról.

A fanatikusok rendelhetnek Founders Series változatot is a kamionból és az elektromos meghajtású sportautóból egyaránt, 200-250.000 dollár közötti összegért, amelyet már a megrendelés pillanatában ki is kell fizetni a Tesla számára.

Mindezek fényében kissé ellentmondásosnak tűnnek a General Motors korábbi alelnökének, Bob Lutznak a szavai, aki biztos benne, hogy a Tesla hamarosan csődöt jelent.

A Tesla vezére, Elon Musk egyelőre nem reagált ezekre a pletykákra, jelenleg sokkal jobban foglalkoztatják a mesterséges intelligencia körüli robbanásszerű fejlemények. Elon Musk a Twitteren közzétett bejegyzése szerint a robotok

"néhány éven belül olyan gyorsan fognak mozogni, hogy stroboszkóp kell majd a megfigyelésükhöz".

Véleménye szerint törvényekkel kellene kordában tartani a mesterséges intelligenciát, különben könnyen az emberiségre veszélyessé válhat.

Forrás: