2018. július 28. | 08:25

A McLaren következő csúcsmodelljét, korábban BP23 kódnéven harangozták be, úgy tűnik, a dolgok változnak.

A Speedtail név olyan csúcssebességre utal, amely lenyomja az összes eddigi McLarent. A gyártó az F1 kései utódjának szánja az új modellt. Az elődöt 1992 májusában mutatták be, ami magában hordozta az akkori Formula 1-es technikákat közúti autóba áthelyezve. A kisvideóból kiderül, hogy roppant áramvonalas, letisztult és kifinomult formákkal rendelkezik majd, illetve új, egyedi anyagokat fognak használni, melyeket a McLaren Speciális Osztálya, az MSO fog személyre szabni minden ügyfélnek az utolsó kis darabkáig.
Az ülések elrendezése nem mindennapi, a McLaren F1-inspirálta vonalon tovább haladva, a pilóta elöl, középen foglal helyet, míg jobb- és baloldalra egy-egy utasülés kerül, valamivel hátrébb. A pletykák szerint a 720S-ben használt négyliteres, biturbós V8-as erőforrást fejelik meg elektromos hajtással, ami kell ahhoz, hogy a P1 2.8 másodperces százas sprintjét le tudja nyomni. Lehet valóságalapja, ugyanis a hajtásláncot jelenleg egy átalakított 720S-ben tesztelik. A világ első Hyper-GT-je a McLaren Ultimate Szériájának legújabb, harmadik tagja. Ide sorolható még a P1 és a Senna. A Speedtailt szánják az eddigi legnagyobb végsebességgel rendelkező csúcsgépnek, ehhez azonban le kell nyomnia a legendás McLaren F1 közúti 391 km/h-ás rekordját, ami nem kis kihívás, hiszen az már a 400-as liga!  A brutális végsebesség és gyorsulás mellett a britek célként tűzték ki, hogy a Speedtail luxusban is túlnőjön minden korábbi McLarent. A Hyper GT nyilvános megjelenése előtt a McLaren a kiváltságosoknak tart majd egy privát bemutatót. Csupán 106 db készül majd belőle, amihez előzetes foglalás után lehet hozzájutni, továbbá előreláthatóan 1,6 millió fontba, vagyis körülbelül 584 millió forintba fog kerülni. A brit gyártó értesítette a névváltozásról az ügyfeleket, de természetesen emiatt nem állt el senki a vásárlástól, szóval, ha lenne is elég tejbe aprítani valód, az már biztos nem a Speedtailre lesz elköltve. Az autót 2016 novemberében jelentették be és azóta mind a 106 darab elkelt belőle, gyártása pedig 2019 végén kezdődik. Forrás: