Az egyik legkedveltebb SUV új generációja végre megérkezett, alapjaiban véve maradi, de mégis kívánatosabb lett, mint elődje
A Renault leányvállalata 2009 óta gyártja a Dustert, amely olcsósága, egyszerűsége révén nagyon népszerűvé vált Európában. Az egyik legjobban fogyó crossover néhány héten belül élőben is megcsodálható lesz a Frankfurti Autószalonon.
Meglehetősen hasonlít elődjéhez, testesebbnek tűnik, pedig valójában nem lett nagyobb, ugyanis az előző Duster platformjára épült. Szélesebb lámpák, hűtőrács, nagyobb motorháztető fedi és az orrán található ütköző is hangsúlyosabb lett. Végre került bele egy kis élet, dizájnosnak tűnik, nem csak egy szimpla személyszállító eszköz benyomását kelti, stílusos is és még megfizethető is. Ez az Atacama narancssárga elég jól áll neki, főleg a LED-es fényszórókkal kombinálva. Az apró részletekkel a Dacia megpróbálja tehát a Nissan Qashqai és a Kia Sportage rajongók fejét egy kicsit maguk felé fordítani.
Az újdonságokat a kabinban kell majd keresni leginkább, de ennek a megtekintéséig várnunk kell a Frankfurti Autószalonig. Első- és összkerékhajtás, valamint a konszern által használt 75-től 125 lóerőig terjedő benzin és az 1.5 literes dCi 110 lovas erőforrások csábítanák továbbra is a vásárlókat. 2010 óta a Dacia 1 millió Dustert értékesített, az új generáció gyártása és forgalmazása a Frankfurti Show után, a romániai piacon kezdődhet meg.
Forrás:
TopGear