Autótemető az erdő mélyén – a Båstnäs-széli roncstelep

Frissítve:
2019-04-01, 23:18

A Svédország peremén fekvő területen több mint 60 éves autókat szív magába a természet.

A norvég határ közelében, a Värmland tartományban található Båstnäs városában fekszik egy erdő, ebben az erdőben pedig egy autótemető. Túl azon, hogy 1803-ban itt fedezték fel a cériumot, van még egy érdekessége a területnek. Méghozzá az, hogy legalább 1000 jármű végső állomáshelye az Oslo városától csaknem 110 kilométerre lévő természeti látványosság.

A svédországi Båstnäsban fekvő erdei roncstelep.

A szebb napokat is látott ’40-es, ’50-es és ’60-as évekbeli autók közel 40 éve pihennek itt, mára pedig az anyatermészet vette át felettük az uralmat. Egy jórészüket vastag moharéteg fedi, némelyiken még egy fa is keresztülnőtt. A gyűjtemény tulajai és egyben kurátorai nem szólnak azért, ha az odalátogatók fényképeket készítenek a roncsokról, de ha valaki megpróbál elvinni valamit a hosszú évek munkájával előállított kollekcióból, azzal már nem ennyire elnézőek.

Egymásra pakolt autók a svédországi Båstnäsban fekvő erdei roncstelepen.

Többek között Saabok, Fordok, Buickek, Volkswagenek, Opelek és Fiatok is vannak itt, hol egymásra pakolva, hol szépen felsorakoztatva, vagy csak éppen egy kupacba hányva. A pletykák szerint az amerikai hadsereg hagyta ott az autók egy részét a második világháborút követően. Ami azonban valószínűbb, hogy a svédek 1967-es közlekedési szabályozásának változása eredményezte ezt a „múzeumot”. Ekkor váltottak ugyanis a baloldaliról a jobboldali közlekedésre.

Fa nőtt keresztül egy autón a svédországi Båstnäsban fekvő erdei roncstelepen.

A szakértők szerint vasárban nagyjából 150 ezer dollárt (42 millió forint) ér a gyűjtemény. Az autótemető egy remete életmódot folytató testvérpár tulajdonában van, akik szintén ezen a területen élnek. Autóalkatrészekkel kereskedtek a ’80-as évekig, majd az üzlet bedőlni látszott. Azóta csak nőtt a vasak száma, ám a látogatókkal néha akadnak gondok.

Ezt egy ajtóra függesztett üzenetben jelezték is:

„Ez az autótemető magántulajdon. Megnézheted, készíthetsz fotókat, de ne vigyél el semmit belőle! Ne rongáld meg a roncsokat vagy alakítsd át az autók elrendezését! Ha kinyitsz egy ajtót, csukd is vissza, amikor távozol, hogy a következő látogató is olyan élményben részesülhessen, mint te! További infó: Az idén 30 betörés történt, elegem lett belőle! Csapdákat rejtettem el az épületekben, és ha megsérülsz vagy meghalsz, az sem érdekel! Emlékezz, ezen a helyen úgy sem hallja senki a kiáltásaid…”

Felsorakoztatott autóroncsok a svédországi Båstnäsban fekvő erdei autótemetőben.

Az autók szerelmesei mellett műkedvelők, fotográfusok és természetjárók gyakori célpontja a norvég-svéd határ közelében fekvő terület. Az autótemető 20 kilométerre fekszik déli irányban a svédországi Töckfors városától. Nem jár arra tömegközlekedés, így csak autóval, biciklivel vagy túrázva közelíthető meg. Töckforsba pedig buszjárattal lehet eljutni Karlstadból két óra alatt. Ha egy izgalmas barangolásra vágysz a jó levegőn, fontold meg ezt az úti célt!

Forrás:

További autós hírek

2012 november 1-től lett kötelező az új autók esetében a gyári nappali menetfény. Sajnos ez a legtöbb típusnál CSAK ELÖL VILÁGÍT motorindítást követően...

Terjed a neten egy sztori, amit most már mi is megosztanánk, bár elég furcsa… Ám ha igaz, akkor imádjuk :)))) A történetet a...

Olvasónk hívta fel a figyelmünket egy általa rögzített videóra. Sajnos előfordul, hogy a rendőri állomány bizonyos tagjai időnként nem viselkednek példamutatóan. A fedélzeti...

Teszi fel a kérdést és foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat a portfolio.hu 14-i cikke. Írják: “Az új főpolgármester programja érintheti a Budapesten közlekedők,...

A kellemetlen esetre szeptember 23-án került sor, amikor egy idős nő félre állt a járművével, hogy szemügyre vegye az út szélén árusított tojásokat, a...

Kapcsolódó írások

1970 Plymouth Superbird, szürke, oldalnézet, jobbról
2018. november 07.
A NASCAR 1970-es évadja alkalmával a Plymouth bemutatta legendás típusát, a Superbirdöt
1978 Ford Fairmont, oldalnézet, jobbról
2018. november 06.
A történelem során számos villogós autó segítette az amerikai zsaruk hajszáját. Most megtudhatod, hogy a Ford Crown Victoria és a Hudson Hornet mellett melyik típusok voltak az USA történetének legmenőbb rendőrautói
1931 Cadillac Series 452 V16, RM Sotheby’s aukció
2019. szeptember 01.
Az RM Sotheby’s aukciós ház monterey-i árverésén 1,46 millió dollárért, vagyis megközelítőleg 423,7 millió forintnak megfelelő összegért kelt el egy 1931-es Cadillac Series 452 V16 Roadster
Ford T-Model kisgyerekkel fotózva
2018. október 08.
Galamb József makói mérnök nagy szakmai diadala volt, amikor 1908. október 8-án kigördült az első Ford T-Model a gyár szerelőcsarnokából.