Egy valódi taxivá alakított driftautó, korhű megoldásokkal és modern körítéssel. Mindezt egy profi drifter kezei közül.
Társszerző: Bolgár Krisztián
Ha megkérdezel, egy autórajongó tizenévest, hogy mi is szeretne lenni, amikor eléri a felnőttkort, szinte biztos, hogy a felsorolt szakmák között ott lesz a profi drifter is. A drifter az a személy, akiknek fogalma az elmúlt évtizedben vált világszintűvé a rengeteg profi, illetve a nemzetközi driftbajnokságoknak köszönhetően (pl. Formula D).
Egy drifter manapság ha bekerül egy félprofi ligába, könnyedén meg tud élni a szenvedélyéből, hiszen a szponzorok és a csapat biztosít számára mindent, legtöbb esetben még többet is. Persze ehhez az kell, hogy egy olyan országba szüless, ahol ez a lehetőség adott (pl. USA, Japán, Ausztrália).
A hazai helyzet kicsit szomorúbb, ami nem is csoda, hiszen a legtöbb technikai sportág csak a profi liga számára jövedelmező, a többi versenyző számára egy kicsit sem olcsó hobbi. Azonban ahhoz, hogy átérezd a drift nyújtotta élményt és szenvedélyt, nem feltétlen kell tízmilliós driftautó, több tucat szponzor vagy egy lelátónyi rajongó.
A semmiből a csúcsig, „MAD” Mike Whiddett karrierje a driftig
Az 1981-ben született profi drifter karrierje mondhatni „tipikusnak” mondható, már ha létezik ilyen. Az új-zélandi srác versenyzői élményei 16 éves korában kezdődtek, amikor a profi Pro Junior 85 köbcentis motocross versenyeken kezdett indulni, nem is rossz eredményeket elérve: második helyezett már az első bajnokságán.
Idővel kipróbált szinte minden extrém sportot, BMX-ezett, freestyle motocrossozott, ezek eredményeképpen rengeteg csonttöréshez, agyrázkódáshoz és sérüléshez volt "szerencséje", amik miatt megkapta a Mad Mike becenevet. Mad Mike igazi műfaját tíz évvel ezelőtt, 2007-ben találta meg, amikor elkezdte a drift pörgést egy amatőr csapat tagjaként.
Hamar túlnőtte nevét ezért rengeteg cég figyelt fel rá. Mára olyan nevek szponzorálják, mint a Red Bull, a Mazda, a Nitto, Mobil 1 és megannyi sportágon belüli márka. Mike a műfaj egyik legnagyobbja lett, már saját műsora is van, ami vírusként terjed a neten.
Egyszóval Mike beteljesítette célját és profi drtiftversenyző lett. Az érdekesség viszont az, hogy Ő nem azért vált profivá, mert azzá akart válni. Ennek köszönhetően a csillogás, sztárolás és fellépés is csak addig érdekli, amíg a szponzorok azt nem mondják, hogy elég.
Utána jobb szeret a drift varázsában élni, egyedül gyakorolni valamint fejleszteni magát. A srác rajongása teljesen őszinte és tiszta, ezért is lehetséges, hogy hobbi driftautónak egy 27 éves JDM-gépet választott, becenevén a MADCAB-et.
Az „anti-drift” profi Mazda
Mike drift iránti rajongásánál már csak a Mazdák iránti hűsége a töretlenebb. Imádja a hirosimai gyár méltán az egyik leghíresebb (még közel sem lecsengett) műszaki megoldását, a bolygódugattyús motorokat, illetve az azzal felszerelt különleges - javarészt - sportautókat.
Rajongásából adódóan nem is csoda, hogy először egy RX-8-as, majd jelenleg egy RX-7-es profi dritfautót választott a „kenyérkeresőjének”. A Wankel-motorok iránti vonzalma nem alaptalan, hiszen egy kiválóan tuningolható konstrukció és kegyetlen fordulatszám-tartományban képesek leadni óriási teljesítményt a kisköbcentis méregzsákok.
Amikor a hobbiszintű driftautóhoz kereste az ötleteket elméjében, Mike számára már le volt szögezve két kritérium: Wankel-motoros és hátsókerék hajtású, lehetőleg Mazda legyen. Tekintettel arra, hogy nem csak a drift univerzumért, hanem az egész japán autós/tuning világért rajong a sportoló, ezért szeretett volna valami klasszikus, JDM-vasat, amit modern tuningal varázsolna egy félelmetes drift taxivá.
A befutó: HC platformos Mazda Luce
Mike végül egy ritka, de mégis potenciálisan megfelelő JDM-autót választott, egy 1986 és 1991 között gyártott HC-platformos Mazda Luce-t. Európában ritka, de 929-es Mazdaként volt forgalmazva rövid ideig. A negyedik generációs szedán előnye, hogy hátsókerék hajtású, emellett négy ajtóval rendelkezik. Éppen ezért Mike ráengedhette kreativitását.
A drifter a túlzsúfolt szponzormatricázás helyett (amiért nyílván extrapénzt is kaphatott volna) inkább egy őszinte rajongást kifejező témát választott. A tokiói taxi-téma Mike monogramját kapta, továbbá számos 80-as évekbeli japán feliratokat. Az amúgy teljesen gyári Luce csupán négy JDM-szélesítést és egy szett 15x10”-os Rotiform RBQ-felniszettet kapott, ami jól tükrözi, hogy egy régi kocka japán autóhoz mennyire kevés szükséges, hogy ütősen nézzen ki.
A gyári 3.0 literes V6-os SOHC-blokk viszont repült a Luce-ból és bekerült Mike védjegye, a 13B turbó Wankel erőforrás. A JC Cosmoból származó blokk teljesen új csapágyazást és tömítéskészletet kapott, felújított (90-es évekbeli) Garrett-turbófeltöltővel, új hűtéssel, befecskendezéssel és persze egy lángokat köpdöső 3.5”-os nyitott kipufogórendszerrel.
A 420 lóerőt Mike stílusosan hozta elő az erőforrásból, hiszen korhű megoldásokat is használt annak beépítésekor. Csakúgy, mint a beltér kialakításánál, ahol rengeteg klasszikus japán taxi kiegészítő került beszerelésre, mint a működő taxióra, taxi személyi vagy egyéb taxi búrák, feliratok.
Persze szükség volt 8-pontos bukócsőre, OMP sportkormányra, 4 db Takata sportülésre valamint övekre a drift taxizás megvalósításához. A felújított futómű csupán egy BC Racing állítható futóművet és nagyobb féktárcsákat kapott, ami jelen teljesítmény számára éppen elegendő.
Lenyűgöző, ahogy a drift világ egyik legnagyobb arca mennyire megtartotta önmagát, saját műhelyében, két kezével (persze segítséggel) rakta össze, alig két hónap alatt ezt az utánozhatatlan klasszikus négyajtóst. Van, aki a hírnévre vágyik profi drifterként és van, aki arra, hogy ilyen projekteket valósíthasson meg gond nélkül. Nos, Mike az utóbbi.
Forrás:
