Kovács Niki motorversenyzővel kötetlenül - Interjú

Niki hazánk legsikeresebb női motorversenyzője, jelenleg az Alpok-Adria Bajnokságban versenyez, ám mindez nem ilyen magától értetődő. Három év kényszerű kihagyás után tért vissza, legfőképp a Szerencsejáték Zrt.-nek köszönhetően. A szezon végén beszélgettünk vele múltról, jelenről és a versenypályán kívüli életről.

Mikor kezdtél motorozni, és miért pont a motort választottad?

Kovács Niki: Szüleim raliversenyzők voltak, így mondhatni, hogy az anyatejjel szívtam magamba a benzingőzt. Anyunk két nővérem közül a kisebbiket próbálta megfertőzni a gokartozással (még szegény Kesjár Csaba idején), de őt nem szippantotta be ez a világ. Nekem viszont a „motoj” lett az első szavam. Másfél évesen meg is kaptam az első elektromos motoromat, majd anyukámnak köszönhetően komolyra fordult a dolog, és meg sem álltunk a versenyzésig.

Milyen módon segített neked anyukád?

Kovács Niki: Ő volt az, aki Magyarországon megteremtette a lehetőséget, hogy gyerekek szervezett körülmények között motorozzanak és versenyezzenek. 1986-ot írtunk ekkor, és korábban erre csak Japánban volt példa. Az első benzines motorom egy Romet volt, de nem értem el rendesen a kuplungot, így egy automata Babettára ültem át.

Mikor indultál először éles versenyen?

Kovács Niki: Először 1991-ben írtak ki országos bajnokságot gyerekeknek, amin természetesen én is elindultam, ráadásul több kategóriában is. Hozzáteszem, hogy nem én voltam az egyedüli lány a mezőnyben. Természetes volt, hogy együtt bandáztunk a fiúkkal, nem volt kirekesztés vagy ilyesmi, jó kis csapat volt. Különböző géposztályokban (50 és 80 köbcentiméteres automata, félautomata és váltós motorokkal) összesen 31 bajnoki címet nyertem itthon.

Érdekelt más is a motorozáson kívül gyerekként, vagy mindig is ez volt az első számú sport?

Kovács Niki: Gyerekként különccé teszi az embert – főleg, ha lány –, hogy technikai sportot űz. A ’80-as, ’90-es évekre ez különösen igaz volt, ma már megszokott, hogy a szerencsés gyerekek autó- vagy motorversenyeznek. A ritmikus gimnasztikát is kipróbáltam, csapatban egyszer második lettem a Budapest Bajnokságban, de egy idő után el kellett dönteni, hogy melyiket választom, hiszen két sportot egyszerre nem lehet magas szinten űzni. Nyilván a motorhoz húzott a szívem, és abban voltam tehetségesebb, szóval nem volt kérdés. A motorozás azóta is szerves része az életemnek, de mellette fontos volt a tanulás is. Nyolcszor kaptam „jó tanuló-jó sportoló” állami elismerést, a tanáraim, azt hiszem, büszkék voltak rám. Főiskola alatt is motoroztam, majd a „felnőtt” életemet is mindig úgy alakítottam, hogy a motorozás volt a középpontban.

Mikor és hogyan váltottál kategóriát a kisebb köbcentis motorok után?

Kovács Niki: 1997-ben indultam először felnőttek között a 125GP kategóriában, először magyar bajnokságban, majd az Alpok-Adria és Európa-bajnokságban is. Kiemelném – mert sokaknak ez még mindig meglepő –, hogy természetesen férfiak között indultam. Európa-bajnoki futamon egy pontszerzés volt a legjobb eredményem, Portugáliában Bragában a 10. helyen értem célba. Előtte még – szintén 2005-ben – első magyar nőként sikerült dobogóra állni egy nemzetközi (Alpok-Adria bajnoki) versenyen, éppen csak lemaradtam a második helyről. Az év „Női motorversenyzője” lettem itthon. 2008-ban aztán kategóriát váltottam, és egyből harmadik lettem az Női Európa-bajnokság Stock600-as kategóriájában, aminek köszönhetően az év motorversenyzője lettem Magyarországon. Életem egyetlen 1000 cm³-es motorral futott versenye egy 8 órás endurance világbajnoki futam volt Katarban, ahol női versenyzőkként hatodikak lettünk a Stock1000-es kategóriában. Az azt követő években Katarban is versenyeztem, ahol többször sikerült pódiumra állnom a férfiak között, sőt 2013-ban csupán egy ponttal csúsztam le a bajnoki dobogóról.

Köztudottan egy veszélyesnek mondható sportról beszélünk, voltak nagyobb sérüléseid?

Kovács Niki: Igen, ez nem egy veszélytelen játék. Ezzel mindenki tisztában van, de nem beszélünk róla sem a családban, sem a versenytársakkal. A legnagyobb sérülésem gerinctörés volt 2000-ben egy Alpok-Adria versenyen. Szerencsétlenül értem földet, és 3 csigolyám megroppant, kompressziós törésem lett. Majdnem egy évet kihagytam, nehéz időszak volt, de nem akartam visszavonulni, vagy elhatárolódni a versenyzéstől, folytatni szerettem volna, és sikerült is visszatérnem, legyőzve a félelmeket.

Mit csinálsz, amikor nem versenyzel?

Kovács Niki: Elég sok mindent. Modernkori polihisztornak érzem magam (nevet). Újságíróként és fotósként 10 éve járok MotoGP versenyekre, többek között az nso.hu-nak írok cikkeket már két éve. Az utóbbi két évben az egyik motorkerékpár márka teljes kommunikációját és marketingjét is segítettem. Mindig is érdekelt ez a terület, már csak azért is, mert a saját magam dolgait is én intézem, legyen szó sajtóanyagról vagy social média jelenlétről. A legnagyobb álom és szerelem azonban a TV-zés volt számomra, amibe idén sikerült belekóstolnom, hiszen a Spíler TV-nek is készítettem exkluzív MotoGP-s interjúkat, anyagokat. Remélem, ez csak a kezdet, és jövőre még szorosabban tudunk majd együtt dolgozni. Emellett szívesen veszek részt rendezvényeken instruktorként, előadóként, háziasszonyként, vagy épp csak vendégként.

Mennyire nehéz a szponzorkeresés ma Magyarországon, ha motorsportról beszélünk?

Kovács Niki: Nehéz, de nem csak ebben a sportban. Vissza kell nyúlni a kétezres évek végéhez, amikor begyűrűzött Magyarországra is a világválság. A válság után a multik és egyéb támogatók szemlélete megváltozott. Ma már egészen másként állnak a dolgokhoz. Illetve megjelent a közösségi média, mint kommunikációs platform, ami jó is, meg nem is bizonyos szempontból. Napjainkban sokszor könnyebb eladni a kirakatembereket, akik mögött nem feltétlenül van valós teljesítmény, ellenben nagyobb számokat találsz a nevük mellett. Ezzel szemben azok, akiknek a megjelenés csak egy eszköz és nem a cél, nem találnak támogatót terveik megvalósításához. Én is folyamatosan küzdök ezzel a problémával, sok visszautasítást kapok. Hatalmas hálával tartozom a Szerencsejáték Zrt.-nek, akik nélkül nem tudtam volna ismét versenyezni, de őszinte leszek, a jövő évi folytatáshoz találnom kell még egy-két támogatót. Ezen is dolgozom most ezerrel.

Hogyan áll most a karriered, melyik bajnokságban versenyzel, és mi lesz a jövőben?

Kovács Niki: Három év kihagyás után idén az Alpok-Adria Bajnokságban tértem vissza, a Superstock 600-as kategóriában álltam rajthoz. A mezőny szinte teljesen kicserélődött, de más kategóriában sok régi ismerős arcot találtam, jó érzés volt újra köztük lenni. Minden futamon, amin rajthoz álltam, pontszerző helyen végeztem, sőt egy top10-es befutó is összejött. Technikailag sajnos nem volt zökkenőmentes a visszatérés, volt, hogy a futam alatt tört el a váltókarom, de ez is része a sportnak. A beállításokkal sem volt minden tökéletes, de az utolsó versenyen ezt sikerült megoldani, szóval bizakodva várjuk a következő szezont!   Fotók: Kovács Niki Az interjút készítette: Porkoláb Bence