Új kihívásokra vágytam, hát megkaptam!

Frissítve:
2018-09-18, 21:59

Sziasztok, Háfra Zsolt vagyok, 2018 június első napjától erősítem az Alapjárat csapatát. Aki követi a hazai- és nemzetközi motorsport világát, vagy vásárolt az elmúlt 2-3 évben Formula magazint, annak ismerősen csenghet a nevem!

A biztonság kedvéért, azért leírom, hogy eddig merre tevékenykedtem:

2009-ben csapott meg a benzingőz, de akkor úgy, hogy a mai napig nem tudok nélküle létezni! 2013-ban kaptam egy lehetőséget, hogy próbálgassam a szárnyaim, mint sportfotós, innentől kezd érdekes lenni a történet. Azóta eltelt öt teljes év! Az első időszakban csapongtam, nem tudtam, hogy mi lesz az én területem.

René Rast Budapest DTM Audi

Ellátogattam hazai raliversenyekre, de nem igazán fogott meg a közeg. Aztán jött a drift a tököli reptéren. Az már más tészta, minden gyorsan, a másodperc tört része alatt történik. Mindez úgy, hogy 2-3 méterre az embertől kilónegyvennel, kilinccsel előre közlekednek az autók. Roppant látványos és érdekes széria, de számomra nem volt az igazi, valami még hiányzott.

Sok időbe telt, de ráleltem arra, ami teljes mértékben képes lekötni a figyelmemet, ez nem más, mint a pályaautózás. Ezen belül a formula autók különleges helyet foglalnak el a szívemben. Fotózni nem egyszerű őket, mert laposak és irtózatos kanyartempóra képesek. A Hungaroringet technikás pályának tartják, többek közt ezért is szeretik az openwheels-szériák. A környező országok pályái közül itt rendezik a legtöbb eseményt, de ezek mellett volt szerencsém Európa több versenypályáján fotózni. Értem ez alatt a teljesség igénye nélkül a Formula 2.0, illetve 3.5 szériát, a WTCC/WTCR, ETRC, Blancpain GT, DTM, FIA ESET V4 sorozatokat.

Formula Master Magyar János versenyzővel

Két éve történt egy nagyobb váltás, amikor átnyergeltem a kétkerekűekre: Az ország legnagyobb és legeredményesebb motoros csapata, a H-Moto Team kért fel, hogy dokumentáljam versenyzőik szereplését. Furcsa volt versenymotorokat fotózni az első időben, mert más íveket használnak, mint a négykerekűek. A csapat kötelékében eljutottam a legrangosabb szériák versenyeire, ami lehetséges volt. Ismét a teljesség igénye nélkül, IDM, WSBK, Alpok Adria, EJC, ADAC Ktm Junior Cup.

Bejártam Európa versenypályáit Almériától Csehországig autókat, motorokat fotózva. Ez az időszak volt a legpörgősebb. Imádtam, hogy minden hétvégén más nemzet pályáján fotózhattam. Nem egyszer volt olyan, hogy hazajöttünk, ki sem aludtam magam, majd másnap bepakoltam és este indultunk is tovább. Volt olyan két hét, amikor megközelítőleg 5000 km-t autókáztunk. Budapest-Lausitzring-Budapest-Hockenheim-Budapest útvonalon. 2016 decembere volt akkor, amikor a komplett csapat, versenyzők és kisegítő személyzet eltöltött két csodás hetet Almériában. Nem volt lazsálás, viszont kőkemény motoros- és fizikális edzés annál inkább. Felváltva fotóztam és készültek a videó anyagok a napi összefoglalókhoz.

Kovács Bálint H Moto Team

Év elején viszont megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék új kihívásokkal szembenézni. Kerestem a lehetőségeket, majd az Alapjárat csapatával egymásba botlottunk. Dinamikusan fejlődő, fiatalos csapat az övék, vagy most már írhatom, hogy a miénk. Az első találkozásunkkor láttam fantáziát és lehetőséget.

Autós online lap lévén nem mellőzheti a motorsport szériákat sem. Az lesz a feladatom, hogy minél több rendezvényen, versenyen részt vegyek, és saját tartalmat készítsek, írott és képi anyagban egyaránt. Szoknom kell még a közeget, az irodában ülős pötyögős életmódot, ami nem feltétlenül lesz könnyű.

Ferrari szalon Háfra Zsolt

Aki ismer, tudja, hogy mindig is gyakorlatiasabb ember voltam, lételemem a pörgés és a terepmunka. Akkor érzem jól magam, ha már hajnalban a versenypálya zizegésére ébredhetek.

Az eltelt idő alatt nem nagyon írtam, inkább a kompozíciókra és a kapcsolatépítésre figyeltem.

Mazda MX-5 Miata

A szerkesztőségben immár két boldog MX-5 tulaj van.

Adrinak egy 98-as NB-je van, én szintén egy második generációs roadstert hajtok, csak egy kicsit fiatalabbat, pontosabban egy 2003-ast. Furcsa, hogy a két autó mennyi mindenben különbözik. (Zsoltiéban még nem haldoklik a motor – a szerk. megj. :D )

Annyit elárulhatok, hogy érdemes lesz követni a munkásságomat itt is, mert tartogatok egy-két érdekességet még, sok mindent szeretnék majd kiírni magamból.

További autós hírek

Kukásautó és menetrend szerinti trolibuszjárat ütközött össze még szombaton Milánóban. Elképesztő sebességgel csapódott a kukásautó oldalról a buszba, ami a…

Még mellette sem szívesen parkoltunk volna, hiszen a sofőr – érthető indulatai ellenére – egy igazi dühöngő őrült, aki kezelésre…

Egy román “horror karaván”, az MO-ról lehajtva, a 7-es útra balra kanyaradó sávból, piros lámpánál jobbra kanyarodik. (szerencsére baleset nem…

A beleset-megelőzés, a rendőrség egyik hivatalos facebook oldala és a PoliceHungary YouTube csatorna posztolta ki azokat a jeleneteket egy videócsokorban,…

Kereskedelmi forgalomban várhatóan 2021-ben kapható majd, de valaki már csapatja vele 🙂 A durván 3 hete leleplezett monstrum most közúton…

Kapcsolódó írások

Mazda MX-5 szezonnyitó 2019
2019. április 05.
Több szempontból is fantasztikus, élményekkel teli hétvége volt a március utolsója, mely főként a kis játékos roadstereknek kedvezett
Heti autós képgyűjtemény
2017. február 09.
Blogunkon új, könnyed heti rovat indul szórakoztató és informatív képekkel, kötetlen témákban. Érdekességek, humor, motorsport, fotográfia, egyszóval bármi, ami autó.
A restaurátor csapat és az első gyári felújított Miata oldalról fotózva
2018. szeptember 28.
2017. augusztusában a Mazda bejelentette, hogy restauráló programot indít, amelyben a hatalmas népszerűségnek örvendő MX-5 NA-kat varázsolják ismét gyári állapotúra.
Zsolti MX-5-je új pompájában, oldalról fotózva
2018. október 30.
Sokáig kellett rá várni, de megérte! Végre elkészült a kis Miatám és jobb, mint valaha!