2021. január 14. | 00:52

Kékestető sípályának üzemeltetői joggal háborodtak fel az eset kapcsán.

Kedden délután 15 óra tájékán valaki úgy határozott, kipróbálja a sípályát a Mátrában. A bökkenő annyi, hogy mindezt egy autóval tette.

Kékestető megbízott pályaüzemeltetője, Banka Zsolt töltötte fel saját közösségi oldalára azt a videót, amelyen az látható, amint egy sötét színű Audi sofőrje csúszott le a pályán nem éppen hagyományos módon.

Túl azon, hogy hóágyúzás alatt álló pályában kárt okozott a felelőtlen autóvezető, manőverével járókelőket is veszélybe sodorhatott volna. A felvételen jól látható, hogy két személy sétál a háttérben. Őket nem a szél fújta arra, a sípálya ugyanis keresztez egy túristautat, a Kékes kardioösvényét. Ezt a sípálya megnyitásakor lezárják, most azonban nyitva volt, a kirándulók pedig aligha számíthattak arra, hogy egy Audi fog felbukkanni az erdőben.

 

 

Az Audi sofőrje vélhetően több szabályt is áthágott manőverével, hiszen ahonnan megközelítette a sípályát, oda csak külön engedéllyel lehet behajtani.

Banki Zsolt a Kékes Online számára adott nyilatkozatában elmondta, a gépjármű rendkívül közel hajtott el a sípálya felvonójának oszlopaitól. A pálya üzemeltetőinek ezzel a manőverrel extra munkát adott az audis, hizen a cél az, hogy a jövő héten egyenes felülettel megnyithasson a sípálya a sportolni vágyók számára.

A felvételen nem látszik az autó rendszáma, ám így is megteszik ellene a feljelentést, hiszen a sípálya kamerája is rögzítette az eseményeket.