2021. március 17. | 12:52

Ha csak hetek után jön elő a probléma, akkor is tudsz mit tenni.

Használt autó vásárlása esetén téged is könnyen érhet csalódás. A das.hu szakértőjének segítségével foglaljuk össze, hogy mire érdemes figyelned és mit tehetsz, ha a hiba kiderül.

Egy hirdetésben kínált gépjármű előfordulhat, hogy nagyban eltér a valós minőségtől. Csak pár nap vagy hét használat után derül fény arra, hogy az autó, melyet a vevő átvett, nem is olyan remek. Az adásvétel során nem elegendő csak megtekinteni a kocsit, érdemes mindenképp ki is próbálni, vagy esetleg olyan hozzáértő személy segítségét kérni, akinek megvan a szakértelme az adott típusra jellemző hibák kiszűrésére. 

Elengedhetetlen, hogy az adásvételt megelőzően ellenőrzésre kerüljenek a jármű iratai, szervizkönyve és életútja is. Bár ez sem teljeskörű garancia arra, hogy minden rendben lesz a járművel, de gyanítható, hogy amennyiben az iratai rendben vannak, megfelelően szervizelt kocsiról van szó, akkor kisebb eséllyel nyúl mellé az ember.

Ha mégis kiderülne a próbaút során valamilyen hiba, akkor azt érdemes az adásvételi szerződésben is feltüntetni. Ez nyilván befolyásolja a vételárat is, de akár az eladó (ha az történetesen egy kereskedő) azt is vállalhatja, hogy azt kijavítja. Ha ilyet tenne, feltétlenül bele kell írni a szerződésbe.

A használt gépjárművek vonatkozásában megvan annak az észszerű kockázata, hogy a használat során valamilyen hiba elő fog jönni. Ha azonban olyan rendellenességről van szó, mely komoly helyreállítást igényelne és egyértelmű, hogy ez már az adásvétel időpontjában is fennállt, de erről a vevő nem tudott, akkor is van lehetőség az igényérvényesítésre.

Először is célszerű egy állapotfelmérést készíteni és a hibajelenséget, annak az okát megtalálni. Ha ez megvan, akkor igazolható, hogy rejtett hibáról van szó, akkor fel kell szólítani az eladót a helytállásra. A fogyasztói szerződések esetében – még használt autó esetében is - a kellékszavatosság legalább egy évig terheli az eladót.

Fogyasztói szerződések esetében a 2 hónapon belül jelzett hiba határidőn belül jelzettnek minősül, egyben a 6 hónapon belül bekövetkezett hibára is úgy tekint a törvény, mintha az már az adásvétel időpontjában is fennállt.

Ha nem fogyasztó szerződésről beszélünk, akkor a hibás teljesítéssel összefüggő bizonyítási kötelezettség a vevőt terheli.

A kellékszavatosság körében a vevő egyébként kérheti a kijavítást, vagy cserét, és amennyiben ezeket az eladó elutasítja, vagy a hibát nem tudja kiküszöbölni, akkor a vevő áttérhet az arányos árleszállításra, vagy más vállalkozóval megjavíttatja a járművet és annak költségét terheli az eladóra. Jelentős hiba esetén a vevő akár a szerződéstől is elállhat.

Szerző: dr. Burján Zsuzsanna

Címlapfotó: Depositphotos.com