2021. december 20. | 11:35

A német cég minden bizonnyal nem ezzel az üggyel akarta újra felhívna magára a figyelmet.

Csoportos perrel kell szembenéznie a BMW-nek Kaliforniában, a német autógyártónak a pohártartókat érintő tervezési hiba miatt kell bíróságra mennie Amerikában.

Az Orange megyei kerületi bíróságon benyújtott kereset szerint a pohártartók hibásak, ami azt jelenti, hogy nem megfelelően vannak kialakítva ahhoz, hogy folyadékkal teli poharakat tartsanak – pedig ugyebár pont ez lenne a feladatuk. A tervezési hiba az X7-es mellett más modelleket is érinthet.

A panasszal élők azt állítják, hogy amikor valami oknál fogva kilöttyen a folyadék a pohártartóba, akkor a közvetlenül a pohártartó alatt elhelyezkedő SRS (légzsák) vezérlőmodul vezetékei nedvessé válhatnak, emiatt pedig megsérülhetnek, ennek következtében pedig a légzsákok véletlenül kinyílhatnak.

Az említett per felperese a BrightK Consulting, Inc., amelyet Hovanes Margarian ügyvéd képvisel. Margarian úgy véli, hogy több ezer olyan jármű közlekedik az utakon, amely ugyanezzel a tervezési hibával rendelkezik.

A benyújtott keresetben egyébként több panaszt is feljegyeztek, a legtöbben az SRS vezérlőmodul meghibásodásáról számoltak be, ők állítják, hogy a kifolyt folyadék beszivárgott a pohártartó alatt található elektromos alkatrészekbe. A modul csere- és javítási költségei meghaladják a 2000 dollárt (ez durván 650 ezer forintnak megfelelő összeget jelent), amit egyes esetekben a BMW állítólag nem volt hajlandó a garancia keretében fedezni.