2021. november 19. | 09:13

Niedermüller Péter minimális autóforgalmat akar látni a zónában.

2022. július 1-től védett övezetté nyilvánítaná Belső-Erzsébetváros egy részét a VII. kerületi önkormányzat, tudta meg az InfoRádió. Az információt Niedermüller Péter, a kerület polgármestere megerősítette, aki hozzátette, a tervek szerint - néhány áruszállító járművet leszámítva - csak az ott lakók autóit engednék be a kijelölt területre.

Az ellenzéki politikus elmondta, nagyjából a Klauzál tértől a Károly körútig terjedő zónáról van szó a Wesselényi és a Király utca között, de a pontos területről még nem született döntés.

„Csak az azon a területen lakók és az ottani vállalkozások, üzletek, éttermek működését biztosító áruszállítók hajthatnak be a védett övezetbe. A zónán belül sétálóutcákat, közösségi tereket szeretne létrehozni a kerületi önkormányzat” – jelentette ki Niedermüller.

Egy ilyen jellegű döntés bizonyára hatással lenne Budapest más területeinek közlekedésére, erre fel is hívták a polgármester figyelmét. Niedermüller jelezte, a védett övezet a budapesti parkolási rend része, így létrehozása előtt intenzív megbeszéléseket kell folytatniuk a fővárossal, a BKK-val és a Budapest Közúttal. Kiemelte, hogy a zónához legközelebb eső VI. kerülettel is tárgyalnak.

A kerületvezető az egyeztetések szükségszerűségének hangoztatása mellett ugyanakkor azt is megjegyezte, a tervük nem rugaszkodik el túlzottan a valóságtól, azt abszolút kivitelezhetőnek tartják. Neidmüller nem hiszi, hogy Belső-Erzsébetváros kis részének védett övezetté alakítása különösen nagy hatással lenne más kerületek forgalmi rendjére.

A parkolási rendszer megreformálása már elkezdődött Budapesten, Belső-Terézvárosban kísérleti jelleggel új szisztémát vezettek be. Ennek értelmében 405 előre kijelölt helyen, a parkolóhelyek 30%-án, este 6 és reggel 7 óra között kizárólag a helyi lakók autói parkolhatnak.

Az elképzelés lényege, hogy kijelölnek több száz olyan parkolóhelyet a kerületekben, ahol csak a helyi lakosok tudnak megállni a rögzített időintervallumban. Így az este munkából hazatérő polgároknak nem kell parkolóhely után vadászniuk a lakásuk környezetében.

InfoRádió

Nyitókép forrása: MTI