2021. július 30. | 14:30

Az eHighway nevű technológiáját jelenleg is tesztelik Németországban.

Számos vállalat dolgozik elektromos félpótkocsik és kamionok kifejlesztésén, de a járművezetőknek jelenleg korlátozott hatótávolsággal és hosszú töltési idővel kell számolniuk. Ezek a problémák a személyautózást is érintik, az áruszállításban viszont nagyobb gondot jelentenek. Most két cég (a Continental és a Siemens) összefogott, hogy választ találjanak erre a problémára. A megoldást az eHighway nevű technológia jelentheti.

A Continental Engineering Services és a Siemens Mobility együttműködik az áramszedők, az úgynevezett pantográfok kifejlesztésében és gyártásában. Az áramszedők, amelyeket leginkább az elektromos vonatokhoz és villamosokhoz (vagy éppen trolibuszokhoz) kapcsolnak, a jármű tetején vannak felszerelve, és az áramot a felsővezetékekről kapják.

Az elképzelések szerint a felsővezetékeket „az autópályák nagy forgalmú szakaszain” helyeznék el. A teherautók és a félpótkocsik egyszerűen áthaladnának alattuk, és a kábelek táplálnák az elektromos motorokat, közben pedig az akkumulátort vagy akkumulátorokat is feltöltenék. Érdemes megemlíteni, hogy a rendszer ötletszinten az elektromos járműveken kívül az üzemanyagcellás és hibrid hajtásláncú teherautókkal is kompatibilis lenne.

A Siemens Mobility eHighway technológiáját jelenleg három különböző németországi helyszínen tesztelik, és a német Közlekedési Minisztérium becslése szerint az ország 13 000 kilométer hosszú úthálózatából mindössze 4000 kilométert kellene „bekábeleztetni”.

Ugyan vannak arra utaló visszajelzések, hogy a technológia élesben is beválhat, a projektben részt vevő vállalatok megjegyezték, hogy van még tennivalójuk bőven, mivel olyan áramszedőket kell kifejleszteniük, amelyeket költséghatékonyan és jelentős mennyiségben tudnak a haszongépjármű-gyártóknak kínálni. Ha sikerrel járnak, akkor a hírek szerint technológia végül egész Európában elterjedhet.

A Continental Engineering Services ügyvezető igazgatója, Christoph Falk-Gierlinger azt mondta, hogy a létrejövő partnerség nagy szerepet játszhat a klímabarát áruszállítás létrejöttében.