2021. július 07. | 17:07

A Red Bull csapatfőnöke szerint saját pilótája, Sergio Perez, valamint az éppen vele szemben túl agresszív Lando Norris sem érdemelt volna büntetést.

Max Verstappen tükörsima győzelmével ért véget a 2021-es Forma-1-es Osztrák Nagydíj, melyen számos büntetést osztott ki a versenyfelügyelet. Sergio Perez a bírók megítélése szerint kétszer is pályán kívülre szorította Charles Leclerc-t, a mexikói pilóta emiatt összesen 10 másodperces szankcióban részesült. A Red Bull versenyzője egy korábbi incidens során Lando Norrist próbálni megelőzni, és ezúttal ő kényszerült az aszfaltcsíkon kívülre, emiatt pedig a McLaren fiatal angoljának kellett bűnhődnie.

Christian Horner, a futamgyőztes istálló csapatfőnöke szerint az FIA döntéshozóinak engedniük kellene a nyílt versenyzést, így sem Norrist, sem pedig Perezt nem kellett volna büntetniük.

„Tudom, hogy nem könnyű a versenyigazgató helyzete, mivel rendkívül nehéz megítélni ezeket az eseteket. A legutóbbi futamon látott szituációkat én versenybalesetnek minősíteném. Ami Lando [Norris] és Checo [Perez] között történt, az puszta versenyzés volt. Checo a külső íven próbálkozott, vállalta az ezzel járó kockázatot. Miután Norrist büntették, kénytelenek voltak Perez Leclerc elleni manővereit is szankcionálni. Szerintem mindkét döntés egy kicsit erős volt” – mondta a Red Bull csapatfőnöke a Motorsport.com számára.

Horner szerint Pereznek meg kellett próbálni az előzést Norris ellen, mivel nem akart mögötte autózva stratégiai hátrányba kerülni. A Red Bull csapatfőnöke dicsérte mexikói versenyzőjét, aki végül a 6. pozícióban ért célba az istálló hazai futamán.

„Szerintem Checo tudta, hogy nehéz lesz Landót megelőzni, hiszen annyira gyors volt az egyenesekben. Megpróbálta hamar dűlőre vinni a dolgot, sajnos nem jött ki jól a helyzetből. A futam hátralévő részében aztán összegyűjtött 10 másodpercnyi büntetést, amit azonban remek versenyzéssel kompenzált, így végül Ricciardo előtt végzett” – tette hozzá Christian Horner.

  • Címkék:
  • F1