2021. július 01. | 11:32

Az Európai Szállítmányozási Dolgozók Szövetségének tanulmányában 2800 hivatásos sofőr vett részt.

Az európai teherautó- és buszsofőrök közel kétharmada rendszeresen fáradtan végzi munkáját, derül ki az Európai Szállítmányozási Dolgozók Szövetségének (ETF) felméréséből, melyben 2800 hivatásos járművezető vett részt.

A megkérdezettek negyede bevallotta, hogy az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer elaludt a volán mögött. A tanulmányt végző szervezet szerint a valós adat ennél magasabb lehet, hiszen a sofőrök általában nem jelentik ezeket az eseteket, mivel félnek az esetleges negatív következményektől.

„Évek óta harcolunk a hivatásos sofőrök béremeléséért. Egy teherautó vagy autóbusz vezetéséhez továbbképzésen kell részt venni, a sofőrök Belgiumban mégis kevesebbet keresnek, mint a takarítók. Itt az ideje, hogy Európa egy magasabb fizetési csomaggal elismerje a hivatásos járművezetők gazdaságban elfoglalt helyét” – mondta Tom Peeters, az ETF közúti szekciójának alelnöke.

A nehézgépjárművek részvételével bekövetkezett baleseteknek egyre súlyosabb következménye van. Az Európai Uniós adatbázisban szereplő 2016-os adatok szerint abban az évben 4002 személy vesztette életét teherautóval összefüggésbe hozható szerencsétlenségben, miközben 594-en haltak meg olyan balesetben, melyben buszok is érintettek voltak.

Az ETF szerint a sofőrök fáradtságát a hosszú munkaórák, és az ebből fakadó csekély mértékű pihenés okozza. A szövetség szerint a hivatásos járművezetőknek az alacsony bérezés miatt rengeteget kell dolgozniuk, hogy a hónap végén tisztességes fizetést vihessenek haza. Az érdekképviseleti szervezet kiemelte, hogy a sofőrök dolgát a nem megfelelően felszerelt pihenőhelyek is nehezítik, így a hosszú órákat vezető dolgozók nem tudnak kellőképpen megszabadulni az út fáradalmaitól.

A kamionsofőrök 80, a buszvezetők 60 százaléka több, mint 40 órát dolgozik egy héten. Ráadásul a munkaórájuk egy részét a tachográf nem megfelelő használata miatt nem is rögzítik, így egy napra akár 12-14 órányi munkavégzés is juthat.