2021. április 06. | 13:35

Philipp Schiemer a Mercedes-AMG jövőjéről értekezett húsvétkor.

A húsvéti hosszú hétvége során a Mercedes-AMG elnöke, Philipp Schiemer leült beszélgetni a Car and Driver nevű online magazin újságírójával. A hosszas csevej során Schiemer megerősítette azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek arról szóltak, hogy az új SL váltja majd az AMG GT Roadstert a sportautók sorában.

Schiemer elmondása szerint az AMG GT Roadstert a jövőben fokozatosan kivezetik a vadonatúj SL bevezetésével. A Mercedes azért döntött így, mert nem akar ártani a saját eladásainak, a fejesek nagyobb potenciált látnak az SL-ben, ezért teszik partvonalon kívülre a Roadstert.

Az új SL 48 voltos hibrid hajtáslánccal is kérhető lesz, a modell értékesítése legkorábban 2021 harmadik negyedévében kezdődhet. A zászlóshajó az SL 73 4Matic+ lesz, ennél a kocsinál a 4,0 literes, ikerturbós V8-as motor várhatóan egy 150 kW-os elektromos motorral egészül majd ki.

Az SL a márka egyik legrégebb óta futó és legismertebb modellje, az ígéretek szerint a nyolcadik generációja egy igazi sportos roadster lesz, ráadásul összkerékhajtást is kapnak a szériapéldányok. Az újdonság alapjait a Mercedes-AMG GT modell szolgáltatja, szóval hozzá kell szoknunk a Mercedes-AMG SL névhez.

Az alapmodell a hátsókerék-meghajtású SL 43 lehet, a csúcsmodellnek kijáró figyelem a fentebb említett hibrid-hajtáslánccal szerelt összkerékhajtású kocsira hárulhat, ami SL 73e néven kerülhet a márkakereskedésekbe.

Nem kizárt, hogy a hibrid SL Roadster ugyanazt a hajtásláncot kapja, mint a készülő Mercedes-AMG GT 73e PHEV. Ha valóban ez a helyzet, akkor az SL 73e maximális teljesítménye akár 804 lóerő is lehet, amelyhez 1000 Nm forgatónyomaték is társulhat, ezek pedig elképesztően jó teljesítményadatoknak számítanának. A modell debütálásakor majd okosabbak leszünk ezen számokkal kapcsolatban.