2021. március 16. | 16:13

Ne tévesszen meg senkit a kijelentés, természetesen a szupersportautók továbbra is gyorsak lesznek, csak nem a gyorsulás lesz az összehasonlítási alap. De akkor mi?

Köszönhetően a szinte azonnal jelentkező nyomatékuknak és a viszonylag lineáris nyomatékgörbéjüknek, az elektromos autók teljesen más teljesítménymutatókat prezentálnak, és gyakorlatilag lassan feleslegessé válik a 0-100-as gyorsulás mérceként való alkalmazása.

Csak hogy egy példát említsek a három elektromotorral felvértezett, Tesla Model S Plaid Plus 1100 lóerős változata 1,99 mp alatt képes felgyorsulni álló helyzetből százra. Hasonlóképpen az olyan elektromos hajtáslánccal szerelt szupersportkocsik, mint a Rimac C_two vagy a Pininfarina Battista, szintén két másodperc körül futják a százas gyorsulást.

Ezeknek az extrém számoknak a hatására a szuperautók és a hiperautók gyártói újragondolták, hogyan is mérjék az autókat. Az új Huracan STO bevezetését követően a Lamborghini egyik főnöke, Francesco Scardaoni úgy gondolta, hogy manapság már az autó kezelhetősége lesz a legfontosabb ménymutató, nem pedig a gyorsulás vagy a végsebesség.

„Tíz évvel ezelőtt, ha valaki megkérdezte, mi alapján mérnénk egy autó teljesítményét, akkor a gyorsulás, a maximális sebesség és a kezelhetőség lett volna a válasz” – mondta Scardaoni.

Aztán idővel a végsebesség már csak másodlagos szemponttá vált, és a gyorsulás volt a legfontosabb mutató. Scardaoni szerint viszont a kezelhetőség vitathatatlanul fontosabb tényező az autó teljesítményének mérésekor, mint a gyorsulás. Az autógyártóknak végül is nagyon egyszerű dicsekedni azzal, hogy az ilyen vagy olyan sportautó mennyi idő alatt gyorsul fel 100 km/órára egy egyenes útszakaszon, azonban az, hogy nagy sebességnél is megmaradjon az irányíthatóság, mi több, a hatalmas teljesítmény mellett élvezhető is legyen a vezetés, az már nagyobb kihívást jelent.

„Ami most a valódi különbséget jelenti, az az autó vezethetősége és kezelhetősége, hiszen hiába jó a gyorsulásod, de az autót nehéz kormányozni, nehéz kezelni, akkor nem élvezheted azt az örömöt, amit ezek az sportkocsik nyújtanának.” – nyilatkozta Scardaoni.

Ha kíváncsi vagy Lamborghini Gallardo élményvezetésünkre, nézd meg róla a videót!