Aligha lehetne ismertebb autóipari történetet találni a két legendás olasz, Enzo Ferrari és Ferruccio Lamborghini összetűzésénél.
Ellenben amilyen ismert a sztori, annál több verziója kapott szárnyra az évek alatt. Ezért döntött úgy Tonino Lamborghini, hogy édesapja élete méltó és hiteles bemutatást érdemel, amit 2016-ban megjelent könyvével meg is valósított.
A farmercsaládba születő Ferruccio története ott kezdődött, amikor a második világháború után – ahol az olasz légierőnél szolgált – hazatért Bolognába, hogy a háború előtt és alatt szerzett műszaki tapasztalatait hasznosítsa. Saját garázst nyitott, kis Fiatokat bütykölt, egyik 750 köbcentis kisautójával pedig még a rangos Mille Migliára is benevezett. Érdeklődése a versenyek iránt viszont hamar lecsengett, főként azért, mert édesapjának segítségre volt szüksége a családi földbirtokon.
Kellett volna egy traktor is, ám a család ezt nem engedhette meg magának, így Ferruccio szó szerint összekalapálta a talált alkatrészekből azt a bizonyos traktort. Miután apja büszkén mesélte farmertársainak fia strapabíró vívmányát, ők is rendeltek tőle egyet. Ferruccio arra eszmélt, hogy óriási kereslet van a környék mezőgazdaságában a munkagépekre, ezért 1948-ra megalapította a Lamborghini Trattorit, amely a mai napig fennáll, és a SAME márkacsoport égisze alatt gyártja a Lamborghini traktorokat.
A cég kezdetekor Ferruccio négy alkalmazottjával gyártotta a mezőgazdasági járműveket, ám az évek alatt ez a szám a sokszorosára duzzadt, a hatvanas évek végére ezer alkalmazottal pedig már évente nyolcezer legyártott traktorra rúgott.
Ferruccio vagyonos emberként három dologért rajongott: a jó borért, a gyönyörű nőkért és a gyors autókért. Számtalan Alfája és Lanciája parkolt a garázsában, de nem vetette meg a Mercedes-Benzeket vagy a Jaguarokat sem. A Maseratikat azonban nem kedvelte, annak ellenére, hogy az egykori Maserati-tulajdonossal, Adolfo Orsival baráti viszonyt ápoltak. Számára túl nehezek és lassúak voltak a „szigonyos” sportautók. Nem úgy, mint a Ferrari 250GT, amelyből a Pininfarina és Scaglietti által tervezett modellek is parkoltak nála. Imádta a Ferrarikat, a sebességmániás Lamborghini kiélhette rajta minden vágyát, idővel azonban problémák adódtak.
Lamborghini hosszabb használat után elfáradt a Ferrarikban, túl zajosnak és keménynek érezte azokat, számára pedig a beltér nevetségesen szegénynek bizonyult. A végső kiábrándulást az váltotta ki, amikor már sokadjára kellett az autó tengelykapcsolójához és annak rudazatához hozzányúlni. Lamborghini visszavitte a Ferrarikat a gyártó szervizeibe, ahol olykor órákat kellett várnia a javításra, ami szörnyen idegesítette a traktorgyártót. Hiába kapta vissza Ferrarijait, azok kuplungjai belátható időn belül ismét feladták a szolgálatot. Mikor már harmadjára tért vissza a márkaszervizbe, panaszai Enzo Ferrari figyelmét is felkeltették, noha végül elkerülték egymást.
Ferruccio úgy döntött, maga hozza helyre a kuplungproblémákat, így traktoraiban használt komponensekből épített egy olyan tengelykapcsoló-lendkerék párost, ami már kibírta a fokozott terhelést. Eredményeiről Enzót is értesíteni akarta, aki végül fogadta a bolognai traktorgyárost. Ferruccio fel akarta világosítani a Ferrari-tulajdonost, hogy autói teljesítményéhez kellene igazítania a kuplungok kialakítását, illetve méretezéseit, de persze kitért egyéb neki nem tetsző dolgokra is – a végén kiemelve a számára megfelelő komponenseket. Enzo apatikusan legyintett, azt állította, hogy Ferruccio vezetési stílusa tette tönkre a kuplungokat. Azt javasolta neki, hogy maradjon a traktorgyártásnál, ő pedig marad a sportautógyártásnál.
A két temperamentumos olasz köszönés nélkül vetett véget a találkájuknak, Enzo hamar elfelejtette Lamborghinit, ellenben Ferruccio nem tudta kiverni a fejéből a történteket. Elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy egy sokkal megbízhatóbb, ízlésesebb, gyorsabb és olcsóbb sportautót hozzon létre a Ferrarinál.
Bízva a szerencséjében, munkához látott. 1963-ra felvázolta első terveit, egy évre rá pedig már meg is alapította az Automobili Ferruccio Lamborghinit, annak ellenére, hogy a hozzá közel állok próbálták lebeszélni róla. Szerintük túl költséges és túlságosan bonyolult lenne egy sportautógyár létrehozása a nagynevű vetélytársak árnyékában. Mindazonáltal Lamborghini szilárdan hitt magában, majd összeállított egy csapatot a Bologna külvárosában vásárolt ötszázezer négyzetméteres telkére felhúzott gyárában. Cavalier Corrado Carpeggiani segítségével összeszedte az akkor legkiválóbb bolognai mérnököket Gian Paolo Dallara, Paolo Stanzani és Giotto Bizzarrini személyében.
Az ő feladatkörükbe tartozott, hogy megvalósítsák a Lamborgihini által megálmodott sportautót, amihez minden paramétert megadott a műszaki beállítottságú üzletember. Megszületett a 350GTV, amelynek orrán ott díszelgett az a bizonyos aranybika, fekete háttérrel. Ferruccio gondosan kigondolta márkája emblémáját is, hiszen olyan szimbólumot akart, ami erőt, hatalmat és teljesítményt sugároz. Muricélagóra, a bikára esett a választás, amely a legenda szerint a 19. század végén huszonnégy, spanyol torreádorok által ejtett tőrszúrást élt túl. Nem mellesleg Lamborghini horoszkópja is bika volt, emellett rajongott a bikaviadalokért.
A 350GTV debütálása a ’63-as Torinói Autó Show-n zajlott le, a kilátogatók szkeptikus nézelődése pedig hamar bizakodó ámulásba váltott át a 12 hengeres mestermű láttán.
Enzo talán ekkortájt gondolkodhatott el rajta, hogy talán mégis hallgatni kellett volna a traktorgyárosra, ugyanis 1965-re megjelent Ferruccio tökéletesített sportautója, ami egy új besorolást nyitott meg maga előtt: a szuperautók kategóriáját. A Lamborghini Miura a „tökéletes autó volt, tökéletes időzítéssel”. Óriási sikert aratott, a java pedig még csak ezután jött. Bertone és Gandini jóvoltából megszülettek az ikonikus szuperautók formatervei is, amelyek mögé egyre hihetetlenebb technika társult.
Végül a ’60-as évek olasz gazdasági recessziója sajnos Ferruccio üzleteire is kihatott. 1972-re kénytelen volt eladni autómárkájának 51 százalékát, traktorgyárának egészét pedig a rivális SAME-nek. Ferruccio végül visszavonult, majd 1993-ban hunyt el. Hagyatéka tetemes, legfényesebb ékkövét, az Automobili Lamborghinit pedig általában gondos kezek ápolták – jelenleg a Volkswagen-csoportra „van bízva”.
Ferruccio egykor mert nagyot álmodni: hogy a befurakodik a komoly történelemmel rendelkező olasz sportautógyárosok közé, és megépíti a – nem csak – számára tökéletes sport-, illetve szuperautókat. Nos, az álom valóra vált.
