2022. május 20. | 15:22

Mint kiderült, a magyarok többsége még nem vezetett tisztán elektromos kocsit.

Minden harmadik magyar járművezetőben megfogalmazódott már a gondolat, hogy jó lenne elektromos autót venni, annak beszerzése mellett a kedvezőbb fenntartási költségek és az zéró helyi emisszió szól leginkább, közölte az MTI az EY nemzetközi tanácsadó cég reprezentatív kutatása nyomán.

A felmérés szerint a magyarok 80 százaléka még soha nem közlekedett tisztán elektromos meghajtású kocsival, ennek ellenére a megkérdezettek 53 százaléka azt mondta, megfizethető ajánlat esetén eltöprengene az alternatív hajtású járműre történő átálláson.

Villanyautó
Fotó: Depositphotos

A válaszadók 9 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a következő autóvásárlás során már nem nézelődik szét a hagyományos modellek között, 14 százalékuk pedig azt mondta, a jövőben mindenképpen szeretne magánál tudni egy elektromos kocsit. A kutatásba bevontak 47 százaléka hibrid autó vásárlásán morfondírozik.

Visszahúzó erőként a benzines és dízel autóknál nagyobb árat, az akkumulátor esetleges hibáit és az annak cseréje miatt jelentkező szervizköltséget jelölték meg a potenciális vásárlók. Ezen kívül a rövid hatótáv, a lassú töltési idő, valamint a jármű gyorsan csökkenő értéke is aggodalommal tölti el a megkérdezetteket. A válaszadókat leginkább állami támogatásokkal, adó- és illetékkedvezményekkel, illetve a töltési infrastruktúra fejlesztésével lehetne még inkább ösztönözni elektromosautó-vásárlásra, írja az MTI az EY közleményére hivatkozva.