2022. március 29. | 22:47

A hétszeres világbajnok autójának kikiáltási ára 1,6 milliárd forintnak megfelelő összeg.

A duPont Registry oldalán lehet licitálni arra a Ferrari Forma-1-es autóra, melyet Michael Schumacher vezetett az 1998-as Japán Nagydíjon. A német legenda az azt megelőző futamon második helyen ért célba a Nürburgringen, szintén ezzel a karosszériával. A Ferrari F300 kikiáltási ára 4,9 millió dollár, ami forintba átszámítva 1,6 milliárdnak felel meg.

Schumacher négy pont hátrányban volt a listavezető Mika Häkkinennel szemben, amikor a Száguldó Cirkuszba Japánba érkezett. A német pilóta megszerezte az első rajtkockát az időmérő edzésen, ám a futam felvezető körén az autó lefulladt, így csak a mezőny végéről rajtolhatott. Parádés felzárkózásának köszönhetően a harmadik helyig jutott, amikor egy előző balesetből származó törmelékre hajtott és defektet kapott. Ennek köszönhetően a McLaren finn pilótája ünnepelhetett az 1998-as idény végén.

Az autóval megtett kilométerek számáról telefonon kell érdeklődni, néhány műszaki részletet azonban ismerhet a közönség. Az F300-asban a Ferrari 3 literes V10-es motorja dolgozik, mely 17 ezres fordulatszámra, és 800 lóerős teljesítményre képes. Ez az autó még a V10-es korszak elején szerepelt az F1-ben, ez volt az az éra, melyet Schumacher és a Ferrari dominált. 2006-ban, a hétszeres világbajnok első visszavonulásának évében a sportág 2,4 literes V8-asokra váltott.

  • Címkék:
  • F1