2022. március 28. | 14:49

A tavalyi évben tovább romlott a légszennyezés helyzete világszerte.

Egyetlen ország sem volt a világon, amely tudta volna tartani 2021-ben a légszennyezettségi határértéket, közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO), ismertetve egy 6475 városra, 117 országra, illetve területre kiterjedő mérés eredményét – írta az MTI.

A vizsgált települések mindössze 3,4 százalékában felelt meg a levegő minősége a nemzetközi szabványnak – derül ki a svájci IQAir levegőminőségi technológiai vállalat által elvégzett felmérésből.

Bár a WHO ajánlása szerint a szálló por 2,5 mikronnál kisebb részecskéinek (pm2,5) mennyisége nem haladhatná meg az 5 mikrogrammos értéket köbméterenként, mégis 93 városban mértek az ajánlott határérték tízszeresét meghaladó pm2,5 szintet. A világszervezet kihangsúlyozta, a pm2,5 már kis koncentrációban is erősen ártalmas lehet az egészségre.

szmogos város látképe
Kép: Depositphotos

Christi Schroeder, az IQAir levegőminőségi tudományos igazgatója elmondta, sok országban eredményesen sikerül csökkenteni a szálló por mennyiségét, például Kínában, ahol a korábbi nagyon magas adatok csökkenést mutatnak. Az ázsiai országban még 2014-ben üzentek hadat a légszennyezésnek, ennek köszönhetően a tavalyi 14. helyről a 22. pozícióba léptek.

2021-ben tovább romlott a helyzet Indiában, és az előző évhez hasonlóan most is Újdelhi számít a világ legszennyezettebb levegőjű fővárosának. A korábbiakhoz hasonlóan a tavalyi évben Banglades bizonyult a legszennyezettebb levegőjű országnak, míg a második helyet az első ízben vizsgált Csád szerezte meg ebben az összevetésben.

Európát tekintve Montenegróban a legrosszabb a helyzet. Itt a 2,5 mikronnál kisebb szálló porból 35,2 mikrogrammot tartalmaz egy köbméter levegő. A régió 42 országát felsoroló listán Magyarország a 13. pozíciót szerezte meg 15,5 mikrogrammos szennyezettséggel.

Budapesti látkép
Kép: Depositphotos

Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport éghajlatvédelmi projektvezetője elmondta, idehaza Budapesten a legrosszabb a helyzet. Hiába a tiszta idő, ismét fullasztó a helyzet a fővárosban, amelynek egyik oka, hogy a közúti forgalom mértéke is a régi maradt, valamint az elmúlt időben gyakran tapasztalható szaharai por sem segít a helyzeten. Nagyobb légmozgások híján pedig nincs, ami kisöpörné a szennyező anyagokat a városból.

Budapesten belül az Erzsébet téren a legrosszabb a helyzet. A Levegő Munkacsoport adatai alapján indokolt lenne a szmogriadó és a hozzá kapcsolódó intézkedések, például a forgalomkorlátozás elrendelése. Ezzel együtt azt tanácsolják, hogy a lakók lehetőség szerint kerüljék a hosszadalmas szellőztetést, és lehetőség szerint csak kevés időt töltsenek a szabadban.

Nyitókép: Depositphotos