A rövidített versenyekre vonatkozó pontrendszer is módosult.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közzétette az F1-es sportszabályzat frissített változatát, amely egy sor módosítást tartalmaz, többek között a biztonsági autós szabály is módosul a 2022-es szezontól, nehogy megismétlődjön a tavalyi idényzárón látott eseménysor.
A 2021-es szezon az utolsó verseny utolsó körében dőlt el. Addig Lewis Hamilton magabiztosan vezetett Max Verstappen előtt, de Nicholas Latifi balesete miatt bejött a biztonsági autó. A két vb-aspiráns közül csak a holland ment be friss gumikért, miközben a Mercedes azért imádkozott, hogy a safety car mögött kocogjon be a mezőny.
Az első és a második között ekkor még ott sorakozott öt lekörözött pilóta, akiknek először nem engedték meg, hogy elmenjenek Hamilton mellett, majd a versenybírák néhány pillanattal később meggondolták magukat. Az újraindítás után Verstappen simán megelőzte a kopott gumikkal versenyző Hamiltont és világbajnok lett.
LAP 58/58
— Formula 1 (@F1) December 12, 2021
Verstappen passes Hamilton on the final lap!
WOW#AbuDhabiGP ?? #F1 pic.twitter.com/Js5BseCwZq
A német istálló a leintés után azt nehezményezte, hogy csak azok mehettek el a biztonsági autó mellett, akik Verstappen és Hamilton közé szorultak be, a mezőny végén kóricáló Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Mick Schumacher trió nem vehette vissza a körét.
A szabálymódosítással azt akarják elérni, hogy az ehhez hasonló szituációk többet ne fordulhassanak elő az F1-ben. A vonatkozó cikkely korábban arról rendelkezett, hogy a safety car mellett „bármely” lekörözött elmehet, a sportfelügyelők értelmezése szerint így nem cselekedtek helytelenül, amikor csak 5 pilótának adtak engedélyt az előzésre. Az új sportszabályzatban már az „összes” kifejezés szerepel, vagyis ezentúl nem lehet szelektálni, mindenkinek vissza kell vennie a körét.

A rövidített versenyekre vonatkozó pontrendszeren is változtatott az FIA. Azokon a vasárnapokon, ahol a megtett versenytáv 50 és 75 százalék közé esik, a következő pontelosztás lép érvénybe: 19-14-12-10-8-6-4-3-2-1. Ez azt jelenti, hogy a negyedik helyezett kilenc helyett tíz, míg a hetedik helyezett öt helyett négy pontot zsebelhet be.
Az M4 Sport F1-es szakkomentátora, Wéber Gábor a saját oldalán részletesen kielemezte a teszteken látottakat, majd a hosszas eszmefuttatás végén a statisztikákra támaszkodva egy előzetes erősorrendet is felállított. Szerinte a Red Bull várja a legjobb formában az első versenyt, de a Ferrari nincs sokkal lemaradva tőle, a Mercedes viszont szenvedhet az évad első részében, de nagy veszélyt jelenthet majd a riválisaira, amint sikerül kiaknázni a konstrukciójában rejlő potenciált. Az Alfa Romeo és a Haas is okozhat meglepetéseket (főleg az időmérő edzéseken), a Williams hátránya viszont nagynak tűnik. Azonban ne felejtsük el, hogy mindenki más-más motorbeállításokkal körözött, még egyik istálló sem fedte fel minden lapját.