2022. március 09. | 10:42

Sajnos most szinte minden a drágulásról szól.

Oroszország ukrajnai inváziója miatt az autókban használt fémekért még többek kell majd fizetni, a karosszériában használt alumíniumtól kezdve a katalizátorokban előforduló palládiumon át az elektromos járművek akkumulátoraiban fellelhető nikkelig minden egyre drágább lesz, hiszen eddig is folyamatosan drágultak az alapanyagok. Emiatt pedig az új autók gyártása is költségesebb lesz, ami az árcédulákon is érezhető lesz.

Bár a fémek még nem voltak a nyugati gazdasági szankciók célpontjai, egyes szállítmányozók és beszállítók már kivonultak Oroszországból, ami még nagyobb nyomást gyakorol az autógyártókra, akik a súlyosbodó chiphiány és a magas energiaárak miatt már amúgy is nehéz helyzetben voltak.

Palládium
Palládium

Az alumínium és a palládium ára hétfőn egyaránt rekordmagasságot ért el, míg a nikkel ára, amelyet a rozsdamentes acél előállításához is használnak, 2007 óta a legmagasabb szintre emelkedett. Andreas Weller, az autógyártók számára alumínium- és magnéziumöntvény alkatrészeket előállító Aludyne vezérigazgatója elmondta, hogy az elmúlt négy hónapban 60 százalékkal (!!) drágult az alumínium ára, ebben az elszabaduló energiaszámlák is közrejátszottak.

Weller a kialakult helyzet miatt kénytelen volt a már megálapított áraknál többet kérni a vevőktől.

„Egyesek megértőbbek és együttműködőbbek, mint mások, de muszáj volt valamit tenni a túlélés érdekében” – nyilatkozta a Reutersnek Weller, akinek négy öntödéje és egy megmunkáló üzeme van Európában.

Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója úgy látja, hogy a chiphiány megszűnése segíthetne az autógyártóknak ellensúlyozni a magasabb fém- és energiaárakat, de nem sok esélyt lát arra, hogy a félvezetőkkel kapcsolatos problémák már idén megoldódnak.