2020. november 17. | 12:04

A részesedés 34 százalékos, felröppent a hír, hogy eladnák, azonban ez csak valótlan pletyka volt.

A Mitsubishi még 2016-ban csatlakozott a Renault-Nissan kooperációhoz, amelyben a Nissan 34 százalékos tulajdont birtokol, így az értéke 2,2 milliárd dollárt (mai árfolyamon számítva 666,5 milliárd forint) ér. Akkor erre azért volt szükség, mert a japán márka éppen összeomlani készült és már több éve csak hanyatlottak. Ezt az egyesülést az autópiaci berkekben ismert Carlos Ghosn hozta tető alá, akinek első számú célja a Renault-Nissan teljes egybeolvasztása volt. Ez azonban nem jött létre, sőt, azóta el is vetették a tervet, hiszen az üzletembert 2018-ban letartóztatták pénzügyi garázdaság vádjával.

A Nissan és a Mitsubishi szétválásának hírét egy ideig egyik fél képviselője se kommentálta, a lehetséges okok között pedig említették a veszteséges termelést, amelyet a Mitsubishi teljesített az 2020-as üzleti évre nézve vagy azt, hogy a Nissan egyszerűen szeretne összpontosítani arra, hogy saját magát fejlessze, kiemeltképpen az észak-amerikai és a kínai piacokon. Ezek azonban valótlannak bizonyultak, hiszen a Nissan hivatalos közleményben cáfolta a híreszteléseket. Kiemelve, hogy a Mitsubishi Motors júliusban bejelentett átalakulási jövőképe még mindig aktuális, és meg fogják valósítani a szervezeti együttműködéssel segítve egymást.

Jövőre érkezhet meg a teljesen átszabott Outlander, amely ugyanazt az alap platformot kapta meg, mint a Nissan Rogue modell. A Mitsubishi a japán viszonylatokat tekintve a hatodik legnagyobb autógyártó, így érthető, hogy nem adja el tulajdonjogát a Nissan. A cél a fejlesztés és az, hogy több piacon is meg tudjanak jelenni, még nagyobb volumennel.

Amennyiben érdekel a 2019-es Mitsubishi Outlander modell, nézd meg alábbi tesztünket! Ha nem indul a videó, megnézheted az Alapjárat YouTube csatornáján.