2020. október 16. | 16:53

Konnektoros Ford Explorerrel és lágy hibrid hajtásláncokkal a klímaváltozás ellen!

A Ford Magyarország a héten összerántotta a hazai szakújságírók krémjét, hogy egy egész napos túrán ismerhessük meg a márka frissen érkező lágy hibrid modelljeit, az igazán nagy durranás azonban az Európába visszatérő Ford Explorer volt.

A túra első szakaszát egy Ford Focus kombival teljesítettem, ami immáron megkapta a Ford EcoBoost Hybrid hajtáslánc legfrissebb változatát. A 48 voltos lágy hibrid megoldás az 1,0 literes, háromhengeres turbós egységből áll, melyhez egy szíjhajtású, integrált indítómotor/generátort (BISG) csatlakoztattak, ami képes elektromos árammá alakítani a fékezési energiát és eltárolni azt az első ülések alatt elhelyezett, 0,48 kWh-s lítium-ion akkumulátorba. Persze a BISG elektromotorként is működik, akár 24 Nm-es plusz nyomatékkal segítve a belső égésű motort gyorsításoknál.

A lágy hibrid hajtáslánc 125 (7 435 000 Ft) és 155 lóerős (7 985 000 Ft) változatban kérhető, az utóbbi egészen fickósan mozgatta a puttonyos Focust, sőt, a manuális váltóval némi adrenalin felszabaduálsról is be tudok számolni. Ez elektromos energia felhasználása nem csak az alsó fordulatszám-tartományokban jelentkezett, hiszen 4000-es fordulat felett is volt még kraft az autóban, amit a turbós ezres motornál már nem igen érezni. A vezetési élményt keresőknek továbbra is ott az 1,5 literes benzinmotor 150 és 181 lóerővel, a hosszútávfutók pedig a 120 és 150 lóerős dízelek közül válogathatnak. Papíron, NEDC-ciklus szerint 93 g/km lett a Focus CO2-kibocsátása a lágy hibrid rendszerrel és 17%-kal kevesebbet képes fogyasztani, mint a most kifutó, hatfokozatú manuális sebességváltós, 150 lóerős 1,5 EcoBoost benzinmotoros változat.

Az ST-Line Focusban tovább bővült az alapfelszereltség: kétzónás automata klíma, automatikusan sötétedő külső visszapillantó tükrök, esőérzékelő ablaktörlők és kulcs nélküli ajtónyitás is elérhető, sőt, már itt is megkapjuk a 12,3 colos digitális műszeregységet, ami egészen átlátható és gyors képet ad többek között az autó villamosenergia-felhasználásáról.

A Ford Puma tavaly év végén mutatkozott be a 48 voltos mild hibrid (7 465 000 forinttól) technológiával, melyet szintén 125 és 155 lóerős kivitelben vásárolhatunk meg. Az igazi újdonság itt a 120 lóerős, 1,5 literes EcoBlue dízelmotor és a hétfokozatú automata váltó, de hamarosan érkezik a paletta csúcsán elhelyezkedő, 200 lóerős ST változat. A Ford Fiesta sem maradhat ki a sorból, a kisautó szintén megkapta a fent említett, 1,0 EcoBoost Hybrid hajtásláncot 125 és 150 lóerős változatban, 6 010 000 forinttól megvásárolható, közel 1 milliós felárért az alapmotorhoz képest.

A sajtónap élményautói között a Focust és a Pumát említeném, de a Kuga mellett sem szabad elmenni szó nélkül, igaz, a termetes és tágas szabadidő-autó inkább hosszabb távok megtételében jeleskedik, főleg a dízelmotorral felvértezett lágy hibrid hajtáslánccal. A plug-in hibrid kivitelt volt már szerencsém tesztelni, az inkább városi, elővárosi közlekedésre javallott. Az EcoBlue Hybrid viszont egy 150 lóerős, 2,0 literes dízellel és egy szíjhajtású, integrált indítómotor/generátorral lendül mozgásba, ami kedvezőbb fogyasztást garantál, a CO2-kibocsátás 111 g/km-re csökken. A Ford Kuga EcoBlue mHEV változat 10 405 000 forinttól vihető haza.

A nap fénypontja -  legalábbis számomra – az új Ford Explorerrel eltöltött 70 kilométer volt. Az 5063 milliméteres hosszúság már belegondolva is sok, a csak hétüléses kivitelben kérhető óriás rendkívül szellős utasteret és a két üléssor ledöntésével akár 2274 literes csomagteret kínál. Csak csúcskivitelben lehet hazavinni az Amerikában gyártott modellt, az elegánsabb Platinum és a sportos ST-Line kivitelek között lehet választani, alapáron érkezik többek között a 10,1 colos álló érintőképernyő, a hűthető/fűthető, 10 irányban motorosan állítható, masszázsfunkciót is kínáló első ülések, a fűthető ülések a második sorban, a vezeték nélküli töltő, a 14 hangszórós, 980 wattos  B&O hangrendszer és számos vezetéstámogató.

Magyarországon kizárólag a 3,0 literes EcoBoost benzinmotorból és elektromotor/generátorból álló, plug-in hibrid hajtáslánccal lesz kapható. A 13,6 kWh-s akkucsomagból nyert energiával 457 lóerős összteljesítmény és 825 Nm-es nyomaték érhető el. A 10 fokozatú automata váltóval, összkerékhajtással és a hétállású, terepfokozatokat is tartalmazó üzemmódválasztó rendszerrel akár 2,5 tonnát is vontathatunk.

A V6-os motor mellett azért erősen megkérdőjelezhető a 48 kilométeres tisztán elektromos hatótávot biztosító elektromos rendszer, hiszen 2,5 súlyából és terebélyes homlokfelületésből adódóan 10-11 litert kér benzinből a papíron említett 2,9 liter helyett. Persze, ha lelkiismeretesen minden aznapi, első indítás előtt feltöltjük, akkor talán hozható ez az érték, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy nem ez az autó fog megmenteni minket a környezeti katasztrófától. Mindenesetre tény, hogy sokoldalú, biztonságos, üdítő színfoltról van szó, amit nem adnak olcsón, hiszen ST-Line kivitelben 26 981 000 forintért, Platinum felszereltségben 26 182 000 forintért lehet hazavinni.

Részletes beszámolóval a típusok tesztjében találkozhattok!

Alapjárat helyszíni tudósítás