2020. július 29. | 20:52

Thierry Bollorét komoly kihívások várják új pozíciójában.

Mint arról már 2019 novemberében írtunk, nem alakúlt túl rózsásan a Jaguar Land Rover helyzete, még a nyár elején is komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött a JLR. Jó hír, hogy kínai befektetők 705 millió dolláros kölcsönt folyósítottak a Jaguar számára, mely segít felszínen tartani a hajót. Nagy kérdés, hogy kinek a kezébe kerül a kormánykerék Ralf Speth visszavonulása után? A válasz a mai napon megérkezett.

A Tata Motors, a JLR anyavállalata bejelentette, hogy 2020. szeptember 10-től Thierry Bollore lesz a luxusautógyártó új vezérigazgatója. A francia üzletember komoly autóipari tapasztalattal rendelkezik, legutóbb a Renault első embereként tevékenykedett, előző pozíciójából tavaly októberben kellett távoznia. Vezérigazgatói pályafutásának legnagyobb kihívása, hogy kordában tartsa a pénzügyeket, és biztosítsa az elektromos autók fejlesztéséhez szükséges forrásokat.

„Jaguar Land Rover világszerte ismert páratlan márkatörténetéről, előkelő tervezési megoldásairól és mérnöki egységéről. Megtiszteltetés számomra, hogy ezt a fantasztikus céget vezethetem, ebben az emberpróbáló időszakban” - mondta Bollore.

Szintén az új vezérigazgató feladata lesz a JLR kínálatának felpezsdítése. A pletykák szerint a Jaguar XE és XF egy modellé olvadhat össze a jövőben. Bollore szerencséjére a Land Rover továbbra is hozza a számokat, a vadonatúj Defender iránt hatalmas kereslet mutatkozik. A szlovákiai Land Rover gyárnak ebből a szempontból kulcsszerepe van. A koronavírus-járvény miatt visszaesett termelést mindenképpen vissza kell állítani a normális kerékvágásba. Ha nincs elég Defender, a Land Rover lehúzhatja a rolót.

Bollore figyelme a BMW-vel való együttműködésre is ki kell terjedjen. Ha még emlékszel, a JLR és a BMW közösen fejleszt új hajtóegységeket, mely komoly költségcsökkentést jelent mindkét vállalat számára. Vajon Bollore is szeretné fenntartani ezt a kapcsolatot? Esetleg tovább mélyítené azt? Ezt majd az új vezérigazgató határozza meg.