2020. június 29. | 18:05

2020-ban a rasszizmus elleni kampány jegyében feketében száguldanak az Ezüst Nyilak.

Teljesen fekete festéssel indul a 2020-as Forma-1-es idényben a világbajnok Mercedes csapata, a rasszizmus és a diszkrimináció elleni küzdelem jegyében. A világszerte zajló Black Lives Matter kampányhoz csatlakozva, Lewis Hamilton egy új bizottság felállítását jelentette be, a Forma-1 pedig elindítja a #WeRaceAsOne kezdeményezést.

„A rasszizmusnak és a diszkriminációnak nincs helye a társadalmunkban, a sportágunkban, és a csapatunknál. Ez a Mercedes egyik alapelve. A megfelelő szemlélet azonban semmit sem ér, ha csendben maradunk. Szeretnénk felemelni szavunkat, és a nyilvánosságot kihasználva kiállunk a tisztelet és az egyenlőség mellett. Az Ezüst Nyilak ennek jegyében a teljes 2020-as idényben fekete festéssel állnak rajthoz” - mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A Mercedes szervezetén belül 12% a női munkavállalók aránya, illetve mindössze 3 százalék vallja magát valamilyen kisebbséghez tartozónak. A csapat hangsúlyozta, új irányvonalakra, új megközelítésekre van szükség, hogy hátrányosabb társadalmi területekről érkezőknek is lehetőséget biztosítsanak. Elkötelezetten vesznek részt a sokféleséget és a nagyobb mértékű elfogadást hirdető programban.

„Nekünk is van javítanivalónk ezen a területen, ám ez csak erősíti az elkötelezettségünket. A fekete festésünk a társadalmi felelősségvállalásunk jelképe. Szeretnénk lehetőséget biztosítani a lehető legszélesebb körből érkező tehetségek számára, hogy kipróbálhassák magukat a sportágban. Ezzel egy erősebb és elfogadóbb csapattá válunk a jövőben” - tette hozzá Toto Wolff.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, a Mercedes csapat két pilótája is tiszta fekete overálban versenyez 2020-ban, valamint a sisakfestésükkel is üzenni próbálnak. A versenyzők fejét védő glórián az „End Racism” (Vessünk véget a rasszizmusnak) felirat lesz látható, a #WeRaceAsOne pedig a Mercedes-autók visszapillantóján lesz feltüntetve.

„A Forma-1-en és a sporton túlmutató örökséget szeretnénk létrehozni. Ha a mozgalom élére tudunk állni, és erősítjük a sokféleséget és az elfogadást a közösségünkben, azzal rendkívül erős társadalmi üzenetet közvetíthetünk. Ezzel önbizalmat adhatunk a változáshoz vezető párbeszéd lefolytatásához” - mondta Lewis Hamilton, az F1 hatszoros világbajnoka.

  • Címkék:
  • F1