2020. április 06. | 10:48

A profi hangszórókkal felszerelt autókat legtöbbször a MÁV Szimfonikusok művészei vezetik.

A MÁV Szimfonikus Zenekar elhatározta, hogy a veszélyhelyzet idején is elviszi a klasszikus zenét a magyar emberekhez. Az együttes ennek érdekében naponta útnak indít két zenélő autót a koronavírus-járvány miatt kihalt magyar utakon.

A zenekar tiszteletben tartja a magyar kormány által hozott intézkedéseket, és arra biztat mindenkit, hogy maradjanak otthon, hogy aztán a nyitott ablakokon keresztül a tavaszi napfény mellett a klasszikus zenét is be tudják engedni a lakásaikba. A zenészek a Hyundai, a Pioneer, a Bose és a Grandvoice segítségével viszik el a klasszikus zenét azoknak is, akik ebben a helyzetben is kénytelenek munkába járni, illetve a kórházak környékét is útba ejtik, hogy néhány percre boldogságot tudjanak szerezni azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik szüntelenül harcolnak az emberéletekért.

„Most, amikor súlyos veszélyhelyzettel kell megbirkóznia nemcsak hazánknak, de a világ szinte minden polgárának, talán még fontosabb, hogy néhány boldog, önfeledt pillanatot élhessünk át, feltöltődjünk és bizakodva nézzünk a jövőbe, remélve, hogy hamarosan újra megnyithatnak a koncerttermek, színházak, közösségi terek és az élet visszatér a rendes ütemébe. Mi lehetne erre jobb eszköz, mint a zene?” – szól a MÁV Zenekar közleménye.

A professzionális hangeszközökkel ellátott autókat többnyire a zenekar művészei vezetik, a Facebookon lehet tájékozódni arról, hogy az adott nap merre fognak járni a zenélő kocsik. Vasárnap például a Dunakeszi, Göd, Vác útvonal volt kijelölve a számukra.

Facebook

Origo

Papageno