Az autók iránti szeretetem a rajzolásban teljesedik ki.
A nevem Bizsók László Virgil. 1972. április 27-én születtem. Kancsal voltam, de helyrehozták, azóta rövidlátó vagyok. A rajzolás tehetsége a véremben van, a szüleimtől örököltem. Édesanyám is jól rajzolt, de az édesapám egy ideig festőművészként dolgozott. Már kétévesen rajzoltam, amiről egy fotó is készült. Először a négyzetrácsos füzet mindegyik négyzetébe firkáltam egy pöttyöt.
Ez az aprólékos munka a mai alkotásaimon is látszik. Azóta imádom az autókat is. Fazekas, vagy bőrdíszműves szerettem volna lenni, de a látásom miatt, mivel színtévesztő voltam, egyik sem sikerült. 14 éves koromban az öcsém kérésére lerajzoltam egy amerikai rendőrautó Matchboxot, élethű méretben.
Rövidesen azt vettem észre, hogy szenvedélyesen, megszállottan készítem a miniatűr autórajzokat. Először a meglévő járgányokat rajzoltam, utána Matchbox katalógusokból és autós újságokból másoltam le őket, majd később már saját tervezésű autókat rajzoltam, de akkor még csak síkban, oldalnézetben. 1986-tól 2001-ig tartott ez a mániám. 1990 nyarán óriási plakátokat csináltunk egy siófoki barátommal.
1994 tavaszán arra lettem figyelmes, hogy egyre sötétebb napszemüveg kell ahhoz, hogy lássak az épületen kívüli fényben. Így kezdődött el nálam az igazi szembetegség, amivel a mai napig élek. 1996 nyarán a plakátrajzolás technikáját átültettem a kisebb, A4-es méretű rajzok készítésébe. 2001-ben a látásom és más betegségek miatt megváltozott munkaképességű lettem. 2003 nyarán kiderült, hogy látóideg-gyulladásom van, azon kívül csap-pálcika dystrophia is, ami azt jelenti, hogy automatikusan elhalnak a csap alakú látóidegsejetek, amelyekkel a fényben lát az ember. Ez egy ritka és öröklött betegség, amire nincs gyógymód és vakság a vége, de szerencsémre lassú az elhalás folyamata. Sajnos fehér botom is van, mert akad olyan helyzet – erős napsütés, hó, köd – amikor használnom kell azt.
Otthon sokat bohóckodom és egész nap szól a zene. Ez a két dolog segített abban, hogy elfogadjam ezt az új élethelyzetet. 2007 óta házasságban élek. A párom is sokat segít az elfogadásban, az élet hétköznapi, apró dolgaiban. 2014 júniusától a Vakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesületének voltam a tagja. A csoport életében próbáltam aktívan részt venni, mind a munka, mind a szórakozás terén egyaránt. 2016 telén csatlakoztam a HÉ-Art (HÉ = Helyi Érték) nevű, művészek – festők, grafikusok, szobrászok – alkotta egyesületbe, ahol lehetőségem nyílt kiállításokon megjelenni a rajzaim jelentős részével. 2018-ban húsvét környékén Budapestre költöztünk a párommal és azóta ott lakunk. 2010-ben egy spiritiszta hölgy azt mondta nekem, hogy egyszer majd megjön az az isteni szikra, hogy miért is születtem és mi a feladatom itt a Földön.
Mit csináltam egész életemben?
Rajzoltam.
Mit rajzoltam egész életemben?
Autót. Tehát akkor autókat kell rajzolnom. Így jutottam el a pöttytől az autóig. 2014 elején elindítottam a Virgil Artauto nevű projektet, ami szigorúan kézzel rajzolt – megnézik: ’Ó, hát ez csak egy nyomtatás’ – egyedi autós képek készítésével, illetve eladásával foglalkozik. De más témában is otthonosan mozgok, így portrékat és tájképeket, illetve tetkómintát is készítek.
Hogy miért szeretem és miért ilyen autókat rajzolok?
Egyrészt azért, mert gyerekkoromban ilyen autók robogtak az utakon, másrészt pedig tudom, hogy az emberek nagyon szeretik a retró dolgokat. A látásom miatt a rajzokat nagyító segítségével 5-6 cm közelről készítem. A kedves megrendelő által küldött, vagy a neten megkeresett megfelelő kép alapján megcsinálom a skiccet ceruzával, majd kiszínezem különböző vastagságú alkoholos filctollal, mert akkor a kép nem fakul ki. Ez kb. négy-öt napot vesz igénybe, napi egy-két óra elosztással, hogy a szememet ne erőltessem nagyon. A színeket csak ritkán látom, ezért a műveim fekete-fehér színben és némi szürke szín használatával jelennek meg.
Ám rájöttem, hogy fekete-fehérben is szép a világ!
