2017. március 20. | 12:16

A múlt héten az Autósajtó főszerkesztője, Ifj. Wischin Tibor látogatott el hozzánk. Vele beszélgettünk az oldal létrejöttéről, céljairól

Kedves Tibor! Köszöntünk az Alapjárat Blog szerkesztőségében, vágjunk is akkor bele!  Mikor alakult az autósajtó.hu – Köszöntök én is mindenkit. 2016 januárjában indult a WTibCars Blog – amiből aztán az Autósajtó alakult, ennek a szerkesztőjeként dolgozom 2016 júliusa óta. Milyen céllal alakult az oldal? – A kisfiammal nézegettünk autós oldalakat, de zavart, hogy nem nézhettük anélkül autós portálokat, hogy ne találkoztunk volna felnőtt tartalmakkal. Szerettem volna tehát egy olyan oldalt, amit az apuka a kisfiával nyugodtan nézegethet. Mellette régóta foglalkozom az autók világával, és a barátaim is biztatták az üggyel kapcsolatban.
Az első gumiégetések egyike egy Wartburg 312-vel

Hányan vagytok a szerkesztőségben? – Hatan vagyunk, akik csináljuk az autósajtó.hu-t, igaz, hogy mindenki fő állás mellett írja a cikkeket, de igyekszünk mindenki igényeit kiszolgálni. Mik a honlap főbb irányvonalai az autózás témáján belül? – Van egy egyedi rovatunk, szerelgetés néven fut, hogyha valakivel történik valamilyen szerelős affér, akkor azt itt szoktuk leírni. Foglalkoztat még az önvezető, elektromos autók témája, Péter barátom a gazdasági vonalat szokta jól megfogni. Engem leginkább a BMW, a V8 és az amerikai autók témája érdekel. Külföldi, nívósabb eseményekről szoktunk még beszámolni, most, aktuálisan a Genfi Autószalonról írtunk a legtöbbet.   Jelenleg milyen autó van a tulajdonodban? – Egy E36, 318i kombi, bordó színű. Hobbiautónak sem utolsó, szép darab, most készült el a fényezése. Mindennap átszelem vele a várost csúcsforgalomban. 1996-os évjárat, 9 év múlva veterán lesz, de mellette található benne dupla digitklíma, nyitható tető, elektromos ablakok és szervokormány! Érdekes, mert használtam egy nagyon puritán autót pont a napokban, és se szervo, se elektromos ablak nem volt benne, nem volt valami élvezetes, az autómat azóta luxusrakétának hívom.
Tibor szeretett BMW 318i Touring-ja

Régóta vigyázol már rá? – 2014 nyarán Indiában dolgoztam 3 hetet, és úgy döntöttem, hogy hazafelé Frankfurtban keresek egy autót és azzal teszem meg a maradék kilométereket. Pénteken 11 óráig volt hivatal, ahonnan lehetett rendszámot szerezni, adásvételit lerendezni. 10 órára értem a Frankfurt melletti kisvárosba, a kereskedő nem vette fel a telefont, 10:30-ra értek oda, aztán gyorsan megvettem az autót, elrohantunk volna a hivatalba, de a nyári gumik tükör simák voltak, a vizes aszfalton lassan tudtunk csak haladni. Szerencsére időben odaértünk a hivatalba, sikeresen lerendeztünk mindent, és még pénteken haza is indultam az autóval. Mik a jövőbeni tervek az oldallal kapcsolatban? – Szeretnénk növekedni, még több nézettséget generálni, a Facebookon is jelen vagyunk, folyamatosan kereső optimalizálunk. Jótékonykodunk is, legutóbb Mikuláskor és karácsonykor egy szponzorációs segítségnek köszönhetően megajándékoztunk roma gyerekeket Ercsiben. Most május elsején a Retro Majálison is ott leszünk Szentendrén.
Az Autósajtó csapata

Ajánlott cikkeink: