2022. október 20. | 11:43

Persze lesz benne némi engedmény is, de összességében inkább szigorításról van szó.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) javaslatára módosítja a kormány a taxizást szabályozó rendeleted - mondta Vitézy Dávid. Egyrészt könnyítenek, hiszen a koronavírus utóhatása és a jelenlegi gazdasági helyzet a taxisok dolgát sem könnyítik meg, így a 2017. január 1-je előtt forgalomba helyezett taxik legmagasabb életkora 10 helyett 13 év lehet. Amit ezután helyeztek forgalomba, azoknál az autóknál marad a 10 éves felső határ.

Módosítás még, hogy nyugati példára megpróbálják bevezetni a taxisokat a közösségi közlekedésbe. Ezzel olyan helyeken tehetnék hatékonyabbá a közlekedést, ahol nincs szükség egy legszűkebb esetben is 50 fős, kötött útvonalon haladó buszra.

Ha csak pár ember utazna, őket akár a célpontjaikhoz is lehet szállítani, ezáltal nekik is kényelmesebb lehet az utazás. Emellett pótlójáratok és iránytaxik létrehozására is nyitnának lehetőségeket közösen a taxitársaságokkal.

Vitézy beszélt a szigorításról is, aminek az egyik pontja, hogy innentől próbautazás nélkül is lehetőség nyílik a szabálytalan taxik kiszűrésére, sőt, magának a taxis engedélynek a kiadását is szigorítják.

Hozzátette, hogy a jelenlegi szabályozás kijátszhatónak bizonyult, amivel sokan visszaéltek és a próbautazókat is felismerik arcról a taxisok. A rövidesen megjelenő módosításokkal a hatóságoknak és az utasoknak is több lehetősége lesz, ha szabálytalanságot észlelnek.

Emellett szigorítják a diszpécserek és fuvarszervezők működésének feltételeit is, mert az eddigi időkorlát nélküli engedélyüket innentől öt évente meg kell majd hosszabbítani. Ezzel nem csak az indulásnál kell a szabályoknak való megfelelésüket bizonyítani. Szintén a diszpécserszolgálatokat érinti, hogy az azokat működtető vállalkozás milyen néven teszi azt.

Ez azért fontos, hogy szabálytalanság és kizárás esetén ne tudjanak majd ugyanazon a néven újra és újra elindulni. Az új tervezet készítésébe Vitézy szerint bevonták a TIM mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát is, illetve az Országos Taxis Szövetséget is.

Depositphotos