2022. december 23. | 12:40

Az eseményt követően, tehát január elsejétől Magyarország és Szlovénia irányából már nem lesz határellenőrzés Horvátországba, de emellett egy másik fontos dolog is megváltozik.

2023. január 1-jén Horvátország is belép a schengeni övezetbe, ami azt jelenti, hogy az övezet más országaiból és a horvátoktól vissza határellenőrzés nélkül mehetünk majd át. Ez jelen esetben Magyarországot és Szlovéniát érinti majd.

A nagy ünnepség mégis elmarad a dél-európai ország részéről, erről a horvát kormányfő, Andrej Plenkovic beszélt egy rádiós műsorban. Azt mondta, hogy a jelenlegi helyzethez mérten úgy látják, hogy szerénynek és alázatosnak kell lenniük.

Ettől függetlenül megünneplik majd a csatlakozást, de ahogy mondta, csak jelképesen. A magyar határon Gordan Grlic Radman külügyminiszter, a  szlovén határon pedig Davor Bozinovic belügyminiszter fogja felemelni a sorompót szilveszter éjszakáján, ezzel jelképezve a schengeni övezet kibővítését országukra.

Az ünnepségnek persze itt nem lesz vége, január elsején délben lesz egy jelentős találkozó a horvát-szlovén határon a Bregana-Obrezje határátkelőhelyen. Itt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Andrej Plenkovic horvát kormányfő és Natasa Pirc Musar szlovén államfő találkozik majd egy háromoldalú megbeszélés erejéig, ami után sajtótájékoztatót tartanak majd.

Nem ez lesz egyébként akkor Horvátország egyetlen ünnepelni valója, ugyanis egy másik jelentős változás is életbelép majd náluk. 2023. január 1-jétől Horvátország is csatlakozik több nagy európai országhoz és pénznemét (Kuna) leváltja euróra.

Ezt a schengeni övezethez való csatlakozáshoz hasonlóan szerény körülmények között ünneplik majd meg. Január elsején Marko Primorac pénzügyminiszter és Boris Vujcic jegybankelnök egy zágrábi bankautomatából fognak közösen pénzt, akkor már eurós bankjegyeket felvenni. Onnantól Horvátországban az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz.

Korábban egyébként jártunk Horvátországban és pont a járvány idején, így akkor nehezebb volt átjutni a határon. Erről készült videónkat itt találod:

MTI

Sturcz Bertalan/ Alapjárat