2023. január 13. | 15:18

A törvények a világ hatodik leggazdagabb emberére is vonatkoznak.

Amikor az ember már annyira gazdag, amennyire csak kevesen lehetnek valaha is, de már megöregedett, akkor kézenfekvő, hogy vesz egy saját szigetet. Hiszen ott nyugi van, nem zavarnak a szomszédok és bizonyos szinten élhet a saját szabályai szerint.

De csak bizonyos szinten, mert a törvények bizony ott sem szűnnek meg. Ezzel kellett szembesülnie Larry Ellisonnak is, akit saját szigetén állítottak félre a hatóságok. Még múlt októberben történt az eset, amikor narancssárga Corvette-jével egy stop táblát figyelmen kívül hagyott, majd a megengedettnél gyorsabban is hajtott.

Persze Ellison és a rendőr is higgadtak maradtak, egy teljesen átlagos beszélgetés zajlott le kettejük között az ügyről. A 78 éves üzletember beismerte tettét és bár elmondta, hogy gyermekeihez sietett haza vacsorára, de hozzátette, ez nem mentség. 

Ezen felül további bűne volt, hogy nem volt nála a vezetői engedélye, amit át kellet volna nyújtania az igazoltatás során, ezért sem dicsérték meg a hatóságok. De Ellison továbbra sem akadt fent ezen, elismerte, hogy hibázott.

A helyi önkormányzat egy tagja külön gratulált a rendőrnek, amiért tudta ugyanolyan higgadtan és egyenlően kezelni Ellisont, mint bárki mást. Hozzátette, hogy a szigeten sajnos sokszor az Ellisonhoz hasonló elit azt csinál, amit akar.

Az ember azt gondolná, hogy ehhez joga is van, hiszen Ellison még 2012-ben megvásárolta a Hawaii-hoz tartozó Lanai-szigetet, ahol az eset is történt. A világ hatodik leggazdagabb embere 300 millió dollár körüli áron vette meg, de nem az egészet, hanem annak csupán 98 százalékát.

Ellison egyébként az Oracle szoftver-óriás társalapítója, technológiai igazgatója és elnöke, jelenleg is az ő tulajdonában van a cég 35 százaléka. 2014-ben engedte el a vezérigazgatói szerepet, miután 37 évet töltött ott.

Chevrolet