2023. január 20. | 15:03

Mondanom sem kell, hogy az ötlet mennyire életveszélyes, főleg éjszaka.

A vádirat szerint idén január 16-án egy lengyel férfi ellopott egy biciklit Kunszállás mellett. Egy körbekerítetlen tanya teraszán találta meg a 120 000 forint értékű biciklit és eltulajdonította.

Ez még csak a jéghegy csúcsa volt, mert már most lopást követett el, de mindezek után Budapestnek indult a biciklivel. Erre a legegyszerűbb útnak az autópályát találta, így hát a frissen lopott biciklivel fel is hajtott az M5-ösre, és elindult a főváros felé.

Mivel ekkor már sötét volt, különösen veszélyes, amit a férfi művelt, szerencsére azonban néhány autós mégis észrevette. Ők hívták a rendőrséget, akik járőrt küldtek ki, megtalálták a lengyel férfit és levitték az autópályáról.

A lopott kerékpárt visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának, a férfit pedig őrizetbe vették. A lengyel férfit lopás vétsége miatt már január 19-én bíróság elé állították, ami szokatlanul gyors ütem az ügyészségnél.

A Kecskeméti Járásbíróság a férfi bűnösségét a váddal egyezően megállapította és egy év próbaidőre bocsátották. Az ítélet ellen nem fellebbezett, elfogadta azt, így az ügy jogerősen lezárult.

Bár a lopás miatt megkapta büntetését a férfi, az autópályás mutatványáról nem volt szó a vádiratban. Sajnos az autópályák leállósávjában sok baleset történik, például múltkor egy családdal, akik elakadtak a Suzukival.

Magyarország Ügyészsége