2023. február 20. | 11:55

Egyre több helyen küzdenek a hangos autók és motorok ellen, ez az eszköz pedig forradalmi.

Minden autórajongónál meg van az a hang, amit ha meghall, megdobbantja a szívét. Egyesek katatón nyáladzásba kezdenek egy hörgős V8-tól, egy bubogó boxer-motortól vagy egy fordulaton üvöltő V-Tec motortól, és ez így van rendjén.

Legalábbis egy autóstalálkozón ezzel jellemzően semmi gond nincs, azonban a zsúfolt városokban már nem így állnak hozzá az emberek. Sőt, a legtöbb munkából hazaérő és pihenni vágyó ember a legkevésbé sem kíváncsi a motorbőgetésre, és ez jogos.

A nagyvárosokban a forgalom zaja eleve erős, de ha egy-egy nyitott kipufogós üvöltő autó elhalad, az még ebből a konstans zajból is kiemelkedik. Egy kutatás szerint ezek a zajok pedig súlyos gondokat okozhatnak.

Mivel nem tudunk megfelelően pihenni, ezért sok betegségnek kapóra jön az alváshiánytól legyengült szervezetünk, emellett pedig mentális zavarokat, problémákat is okozhat. Nem véletlen, hogy a zajkibocsátást szigorú jogszabályokkal korlátozzák és nem azért, hogy szívassák a tuningautósokat.

Ebben a harcban a nagyvárosok újabb fegyvereket kezdtek el alkalmazni, melyek a folyamatosan üvöltő autókat kiszűrik. A forgalomfigyelő kamerákat alakítják át és látják el hitelesített decibelmérő eszközökkel.

Ezek fogják mérni innentől az autók hangját és ha nem megfelelő, akkor a traffipaxhoz hasonlóan lefotóz és automatikusan küldi a csekket. A rendszert most New Yorkban fogják bevezetni és az első alkalomért már 800 dolláros (287 ezer forintos) bírság járhat.

Ez még csak az első lépés, de nem hagyják figyelmen kívül azt sem, ha valaki a bírságok ellenére sem halkítja le autóját. Az első két bírság után a harmadik összege már egészen hajmeresztő magaslatokba emelkedik, ott már 2625 dollár sújtja a szabálytalan autóst, amely átszámolva több mint 941 ezer forint.

Egyébként nem New York az első város, ahol bevezetik ezt a forgalomfigyelő kamerák segítségével. Korábban már Londonban és Párizsban is hasonló rendszerek kezdtek el működni és további terjedés várható a zajcsökkentés érdekében.

Azt ne felejtsük el, hogy míg mi, esetleg más autós emberek élvezik az üvöltő kipufogókat, az emberek túlnyomó többsége nem. Őket erőteljesen zavarja és tekintettel kell lenni rájuk is.

Ezekre a helyzetekre jó megoldás lehet a szelepekkel ellátott kipufogórendszer, mely csak akkor üvölt, ha mi azt a beltérből aktiváljuk. Teszteltünk ilyen autót korábban egy Passat R36 képében, amely szinte elviselhetetlen lenne hoszabb távon nyitott kipufogókkal, de ha elzárjuk, akkor egészen csendes utazóautó marad.

Depositphotos