2023. március 01. | 09:33

A versenyzők ismét több száz kilométert tesznek meg több nap alatt, az autósoknak érdemes lesz figyelniük a szakaszokat az esetleges lezárások miatt.

Ismét megrendezik Magyarország egyik legnagyobb biciklis versenyét, a Tour de Hongrie-t 2023 májusában. Így 44. alkalommal indulhatnak neki az ország útjain biciklivel a több száz kilométeres túrának.

Az ötnapos verseny Nyugat-Magyarországról indul és Budapesten ér majd véget. Ezidő alatt a versenyzőknek összesen 879 kilométert kell majd megtenniük különböző terepviszonyok között.

Nem olyan terepre kell gondolni, mint a hegyi ösvények, mert még mindig országúti biciklikről van szó, hanem lejtősebb vagy meredekebb közúti szakaszokra. Emiatt viszont az autósoknak is fokozottan figyelniük kell majd a versenyzőkre.

Az esemény május 10-én egy szerdai napon indul majd Szentgotthárdon és a versenyzőknek Őrszentpéter, Zalalövő és Körmend érintésével kell megtenniük egy kört. Itt több hegyi és gyorsasági szakasz is lesz majd az összesen 167 kilométeres kijelölt útvonalon.

A következő napon Zalaegerszeg-Sümeg-Tapolca-Vigántpetend-Zánka-Badacsony-Hévíz-Keszthely útvonalat kell megtenniük. A Balaton északi részén haladó szakasz összesen 175 kilométert jelent majd, nagyjából 900 méter szintemelkedéssel.

Május 12-én a következő szakasz Kaposvár-Sásd-Mánfa-Pécs-Orfű-Pécs útvonalon lesz kijelölve. A versenyzők a Mecsek tájában gyönyörködve tekerhetnek le 180 kilométert, viszont itt már 2500 méteres szintemelkedéssel kell majd megküzdeniük.

Szombaton egy nagy ugrással átmennek majd az ország északi részébe, ahol egy 206 kilométeres szakasz vár a versenyzőkre. Itt Martonvásár-Etyek-Bicske-Zsámbék-Esztergom-Dobogókő vonalon haladnak majd és összesen 2646 méternyi szintemelkedésre kell számítaniuk, ami emiatt a verseny egyik legkeményebb szakasza lesz.

Május 14-én, vasárnap a verseny hajrájában egy 150 kilométeres szakaszt kell legyűrnie a versenyzőknek, ahol az igazi kihívást a Gellérthegyen és Budai Várnegyeden áthaladó útvonal jelenti majd. Itt összesen 15 kört kell majd megtennie a versenyzőknek, miközben főleg a Budai, de időnként a Pesti rakpartot is igénybe veszik.

A verseny alatt a biciklisek érdekében helyenként számítani lehet félpályás útlezárásokra a rajt vagy a cél, esetleg ellenőrző pontokon. Emellett az autósoknak kiemelt figyelmet kell fordítani ezidő alatt a versenyzőkre, akik helyenként akár csapatba verődve is haladhatnak folyamatosan, természetesen a KRESZ szabályait betartva.

Depositphotos