2023. március 16. | 22:30

Attól függően, hogy mennyi holmival szeretnénk költözködni, egyenes arányossággal növekszik az aggodalmunk, ha a dolgaink elég jelentősek, esetleg a költözés gyerekeket, háziállatokat és növényeket is érint. Maga a lakóhelyváltozás is nyugtalansággal tölthet el bennünket, hiszen új lakókörnyezet, esetleg új munkahely vár ránk, valamint fel kell térképeznünk a helyi lehetőségeket, üzleteket, orvosi rendelőt, és be kell rendezkednünk egy teljesen új életre.

Ebben a feszültséggel teli helyzetben bizony jól jön az, hogyha magát a költözést jó kezekben tudhatjuk, és ehhez nem kell mást tenni, mint olyan céget választani, akiben 100%-osan megbízhatunk.

A Budapestről vidékre költözés előkészületei

A legfontosabb lépés tehát magának a költöztető cégnek a kiválasztása, mely nagy körültekintést igényel, mondta el a Promove, mivel a költöztetés Budapestről vidékre profi és gördülékeny hozzáállást igényel. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen autókkal, milyen költöztetőkkel és legfőképpen mennyi idő alatt és milyen minőségben zajlik le a költözés.

Először tehát árajánlatokat kell kérnünk és alaposan át kell tanulmányoznunk az adott cégek szolgáltatásainak a bemutatását. Ne ragadjon le sem az első, sem pedig a legolcsóbb ajánlatnál. Figyeljen oda arra, hogy kizárólag megbízható, vidéki tapasztalattal is rendelkező, jó erőnlétű emberekkel dolgozó, kiváló gépparkot fenntartó és folyamatos diszpécserszolgálatot üzemeltető vállalkozást válasszon, hiszen csak ebben az esetben lehet biztos abban, hogy a dolgai sértetlenül és időben jutnak el a célhelyszínre.

 

A dobozolás

Ahhoz, hogy az értékei a költözés során ne sérüljenek meg, szakszerűen el kell azokat csomagolnia. A boltokban megmaradt, kidobásra ítélt dobozok nagy része nem megfelelő teherbírású, így azokat használva előfordulhat, hogy felemelve kiszakad az alja, vagy egymásra pakolva összeroskad és eltörik benne valami.

A banános- és egyéb ládák nem zárhatóak, a nyitott ládából pedig könnyen kieshet valami, ezért ezeket sem célszerű alkalmazni. Legjobbak a speciális költöztető dobozok, melyeket a profi költöztető cégtől is beszerezhet, akik további tanácsokat tudnak adni a bepakolást illetően.

A költözés napja

Amikor eljön a költözés napja, akkor Budapesten mindenképpen érdemes parkolóhelyet foglalni a költöztető autónak, hiszen ha csak messze tud megállni, akkor a költözés is hosszadalmasabb és drágább lesz. A bútorokra, dobozokra feltétlenül írja rá azt, hogy az új lakásban hova kerüljenek, mert a szállítók majd oda fogják bepakolni. A vidéki helyszínen is várja valaki az autót és gondoskodjon a lakás kinyitásáról.

A költözés egyáltalán nem fog plusz gondot jelenteni, ha megfelelő költöztető céget választ, szakszerűen előkészíti a dolgokat, a bútorok lapraszerelten, a holmik pedig bedobozolva, feliratozva várják a szállítókat. Ha szükséges, ezt akár a profi szállító cég is el tudja végezni Ön helyett, így szinte hátradőlve tudja végigmenedzselni ezt az egész műveletet.