2023. május 09. | 14:34

A férfit még május 5-én ütötték el versenyzés közben, azóta küzdöttek az életéért.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, május 5-én Nyírbátorban egy autós egy másikkal versenyzett. Miközben éppen előzte azt, elütött egy gyalogost, aki éppen az úttesten kelt át.

A férfi kénytelen volt átmenni az úton, mert a járda éppen felújítás alatt állt. Arra viszont nem számíthatott, hogy nagy sebességgel elcsapja majd egy fekete Audi.

Az eset után a sofőr azonnal kiszállt és akkor látta, hogy egyik legjobb barátját ütötte el. Azonnal hívta a mentőket, akik hamar kiérkeztek.

Még a helyszínen stabilizálták a 27-éves férfi állapotát. Nagyjából egy óra munkájába telt a mentősöknek, hogy szállítható állapotba hozzák az elgázolt gyalogost.

Ezt követően a kórházban folytatódott a harc a férfi életéért. Sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy egy nappal később elhunyt. Az eset sajnálatos, de a férfi szerveit felajánlották donornak. Ezzel a lépéssel hat másik beteg vagy segítségre váró ember életét mentették meg.

Az elhunyt férfi rokonai és barátai a közösségi oldalra írták ki búcsúleveleiket és fájdalmukat. Testvére különösen kellemetlen szavakkal illette a gázolót.

Depositphotos