2023. május 26. | 07:51

A jelenlegi állás szerint úgy néz ki, hogy az autós figyelmetlensége miatt történt a baleset.

Még május 5-én, Törökbálinton történt egy halálos kimenetelű baleset, amelynek kapcsán a rendőrség a lakosság segítségét kéri. Információk szerint a délutáni órákban egy autós parkolt a Bajcsi-Zsilinszky utcában ahol éppen egy motoros is érkezett.

Autójával szeretett volna kihajtani a parkolóból a közútra a 43 éves szegedi férfi, ekkor érkezett a motoros. A sebességéről semmit sem közölt a rendőrség, de az elsőbbségét nem kapta meg az autóstól.

Vagy figyelmetlen volt az autót vezető férfi, vagy a tükörben nem tudta megfelelően felmérni a motoros sebességét és távolságát. Ezért összeütköztek és sajnos egyáltalán nem váratlan, hogy a motoros húzta a rövidebbet.

Súlyosan megsérült a balesetben az 52 éves férfi, aki a motoron ült, a mentők azonnal kórházba szállították. Küzdöttek az életéért, azonban a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem sokkal később elhunyt.

Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják az esetet és annak körülményeit. Valószínűleg megakadhattak, mert egy felhívásban most a lakosság segítségét kérik.

Olyanokat keresnek, akik láttak bármit is a balesetből vagy tudnak bármilyen információval szolgálni, ami előre viheti a nyomozást. Ha igen, akkor tegyél bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.

Police.hu