2023. május 26. | 17:56

Közel 5000 szabálytalanságot szúrtak ki az egyenruhások.

Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága hirdette meg a “Zebra terv” elnevezésű balesetvédelmi akciót. A rendőrök 2023. május 23-25. között ellenőrizték fokozott figyelemmel a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.

Az 1485 helyszínen zajló razzia során testkamerát is bevetettek a zsaruk, de civil járművekből és drónokból is figyelték a zebrákat és azok környékét. Egyaránt figyelték azt, hogy a gyalogosok és a járművezetők szabálykövetően viselkednek-e.

A három napig tartó akció során 4836 főt értek tetten szabálytalanságon. Kiderült az is, hogy milyen arányban kellett a járművezetőket és a gyalogosokat megdorgálni.

A járművezetők közül:

  • 1 662 személy közigazgatási bírságban részesült,
  • 1 559 fő esetében szabálysértési bírságot szabtak ki,
  • 551 sofőrt figyelmeztetésben részesítettek,
  • 187 alkalommal feljelentést tettek.

A gyalogosok közül:

  • 161 főt helyszíni bírsággal sújtottak,
  • 556 fő figyelmeztetésben részesült,
  • 50 alkalommal feljelentést tettek.

Az viszont nem derült ki, hogy mikor lesz a következő „Zebra terv”. Ettől függetlenül érdemes a járművezetőknek és a gyalogosoknak is a közlekedési szabályok betartását figyelembe véve megközelíteni a zebrákat.

A rendőrség honlapján újabb akcióra figyelmeztetnek. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. május 30-án 00.00 órától június 1-jén 24.00 óráigfokozott ellenőrzést tart. Az ellenőrzés célja a hivatalos indoklás szerint az M1-es autópályán és a vármegye főútvonalain a járműforgalom folyamatosságának, valamint a közterületek rendjének biztosítása.

  • Címkék: