2023. június 13. | 10:29

A közmondások olyan tömör és gyakran használt kijelentések, amelyek valamilyen örök érvényű igazságot, életbölcsességet fogalmaznak meg. Sokszor átvitt értelemben kell érteni őket, de vannak olyanok is, amelyeket szó szerint kell venni. A szólások ezzel szemben tanító tartalommal nem rendelkeznek, csupán állítanak valakiről vagy valamiről valamit, jellemzően nem szó szerint megfogalmazva.

Így teheted próbára azt, hogy hány szólást és közmondást ismersz

Biztosan te is ismersz jó néhány szólást és közmondást, vannak azonban olyanok, amelyek kevésbé felkapottak. A Keresztlabda oldalán kvízekkel teheted magad próbára, amelyek során szólásokat, közmondásokat kell kiegészítened. Akkor sem érdemes csüggedned, ha többet nem ismersz közülük.

A szerkesztők ugyanis nem várják el, hogy fejből ki tudd egészíteni a szólásokat vagy közmondásokat. Minden esetben több válaszopció közül bökhetsz rá arra, amelyik leginkább illik az adott szövegkörnyezetbe. Minden esetben tanácsos alaposan átgondolni a feladványt, mert nem mindig azt a szót kell a hiányzó helyre behelyettesíteni, amire az ember elsőre gondolna.

Ha bizonytalan vagy, érdemes mindegyik felajánlott szóval elmondani a közmondást. Szinte biztosan lesz olyan opció, amelyiket ezek után azonnal ki fogod tudni zárni. Ne feledd, sokszor a szólások, közmondások átvitt értelműek.

 

Nézzünk néhány példát!

Az átvitt értelmű szólásokra remek példa az, ha egy bizonyos dolgot törnek az ember orra alá. Itt nem arra kell gondolni, hogy valaki odasiet egy személyhez, akivel ki akar babrálni, fog egy kalapácsot, majd fizikailag tényleg összetör valamilyen intenzív szagot árasztó élelmiszert az illetőhöz közel. Inkább arról van szó, hogy az adott személynek bosszúságot, kellemetlenséget okoznak. Ennél a kvíznél azt kell megválaszolnod, hogy záptojást, fahéjat vagy borsot törnek-e a kiszemelt célszemély orra alá?

No és vajon meddig tart minden csoda? Két, három vagy négy napig? Esetleg karácsonyig? Ez elég nehéz feladványnak tűnhet, ha még nem hallottad ezt a kifejezést. Érdemes arra gondolni, hogy maga a közmondás azt fejezi ki, hogy semmin sem csodálkoznak sokáig az emberek, vagy hogy minden új dolgot, helyzetet hamar megszoknak. Hamar, de nem túl hamar és nem is túl sok idő múlva. Ebből már következtetni lehet arra, hogy a szélsőséges opciók kizárhatók.

A trükkös kvízkérdésekkel trenírozhatod az elmédet

Az ilyen és ehhez hasonló kvízkérdések nem csak arra jók, hogy elüsd velük az időt és egy kicsit kikapcsolódj. Arra is kiválóak, hogy új ismereteket szerezz, és megtornáztasd az agytekervényeidet.

Ha minden nap kitöltesz legalább egy egyszerű kvízt vagy kérdéssort, akkor biztos lehetsz abban, hogy valamennyit használod az agyad. Ha monoton munkád van, vagy a hétköznapok szürkesége mellett vágysz egy kis izgalomra, akkor érdemes gyakran elindítanod egy-egy kvízjátékot.