2023. szeptember 16. | 19:36

Szeptember 22-én rendezik az Autómentes Napot az Európai Mobilitási Hét részeként, Budapest és több száz magyar település is számos programot szervez ennek kapcsán.

Idén is megrendezik szeptember második felében az Európai Mobilitási Hetet, amely a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsíti. Szeptember 16-ától 22-éig lesznek programok, majdnem háromszáz magyar településen, köztük természetesen Budapesten is, ahol a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzat szervezésében lesznek programok szerte a városban.

A kampány egyébként egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. Az idei lesz a huszonkettedik alkalom, hogy Mobilitási Hetet hirdetnek itthon és ezzel párhuzamosan minden évben megrendezik az Autómentes Napot is.

A programsorozat idei, 2023. évi mottója:

"Takarékoskodj az energiával!"

Bár a Hét utolsó napján, 22-én tartják az Autómentes Napot, Budapest nem kifejezetten csak erre a napra tervezte autómentességét, hanem már a Hét első két napján, azaz 16-án és 17-én hirdetett Autómentes Hétvégét, amikor több budapesti helyszínt is a gyalogosok rendelkezésére bocsátanak. Ilyen, autóktól elzárt helyszín lesz a Szabadság híd, a Fővám tér, a Vámház körút és a pesti alsó rakpart is, ahol színes programok várják az érdeklődőket.

A BKK járműkiállítást rendez a Szabadság hídon, valamint a Vámház körúton, ahol régi villamos kocsikra lehet felszállni, de retró troli- és autóbuszokat is kiállítanak. A körúton Gasztrosétány is lesz, rengeteg foodtruckos étteremmel, valamint kerékpáros oktatótúrával, kerekasztal-beszélgetésekkel, szervezett városi, mobilitási sétákkal, interaktív kísérletekkel, buszszimulátorral és VR-túrákkal is készültek a szervezők.

A kitelepült sátrak között a Budapesti Közművek, a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt., a MÁV-Volán, az ArrivaBus és az Omnibus Hungária Kft. is ott lesz, valamint rengeteg civil szervezet is részt vesz a programban.

Az Autómentes Hétvégén persze lesznek forgalmi változások: lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig, de a csak a gyalogosoké lesz a Margit híd és az Irányi utcai lehajtó közötti pesti alsó rakpart is. A lezárások miatt szeptember 16-án és 17-én, szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik.

A Szabadság híd lezárása idején az M4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő M3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbuszok és a 72-es trolibuszok igénybevételét ajánljuk.

A Lánchídon is lesznek programok, amely Budapesten az autómentesség egyik legnagyobb kérdése, hiszen a város kvázi megszavazta, hogy a történelmi hídra többé ne lehessen autóval vagy más, nagyobb járművel felhajtani.

A programsorozat fénypontja azonban az Autómentes Nap, amelynek keretében ismét lezárják a város több pontját, és annak érdekében, hogy a nap lényege is teljesüljön, a városvezetés arra kéri a lakosokat és mindenkit, aki Budapestre látogat, hogy igyekezzen inkább a tömegközlekedést vagy kerékpárokat igénybe venni az utazáshoz.

Az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon közötti szakaszon szervezi ezen a napon főbb programjait a BKK, ahol idén is a legfontosabb független színházi társulatok és alkotók lépnek majd fel. A Katona József Színház, az Örkény Színház, a KOMA, a Trafó és a Duda Éva Társulat is megjelenik majd.

Kicsivel arrébb, az Oktogon és a Bajza utca között közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos interaktív szemléletformáló programok lesznek, ahol ismét a BKK, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és más közlekedési vállalatok lesznek jelen. Családi programok keretein belül tudhatnak meg többet az érdeklődők a biztonságos közlekedésről és a fenntartható városi életről. Ezen a hétvégén is lesz nosztalgia villamosozást és trolizást, valamint kiállított retro járművek.

Az Autómentes Napon a Magyar Autóklub is várja majd az érdeklődőket, KRESZ-oktatással és szimulátorokkal, amelyekkel a biztonságos vezetésre igyekeznek majd felhívni a figyelmet. Lesz még kultúrbiciklizés is, a Magyar Kerékpárosklub és a budapestUNDERGUIDE szervezésében.

A Mobilitási Hét teljes programja itt található.

Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap Facebook oldala

Nyitókép: Rita Franca/NurPhoto/Getty Images