Egy minden budapesti lakost érintő kvázi népszavazással döntötte el a város vezetése, hogy milyen forgalmi rend uralkodjon ezentúl a felújított Lánchídon.
A Lánchíd már megérett a felújításra, és még 2021 márciusában az első lépésekkel neki is estek a projektnek. Akkor a forgalmat fokozatosan leterelték, majd teljesen le is zárták a hidat, csak nemrég nyitották meg újra.
Most sem mindenki előtt, hanem egy próbaüzem kapcsán csak a BKK tömegközlekedési járatai, a taxisok, motorosok és biciklisek hajthattak át a hídon. Ezen forgalmi rend megtartását ahhoz kötötte a város vezetése, hogy a budapesti lakosok mit mondanak majd rá.
Az ügy kapcsán egyébként több szakmai vélemény is felmerült. Különböző szervezetek különböző álláspontokkal alakították volna a forgalmi rendet, és mivel nem született megegyezés, a főváros a lakosokra bízta a kérdést.
Ezt egy lakógyűlés elnevezésű kérdéssorban szerették volna megvalósítani, amit elvileg minden helyi lakosnak kiküldtek és várták válaszaikat. Ebben több, a főváros ügyeit is érintő kérdés feszült Budapest 1,4 milliós (14 év feletti) lakosságának.
Ezek között a kérdések között lapult meg az is, ami a Lánchíd forgalmi rendjét érintette. Karácsony Gergely, a város főpolgármestere pedig nemrég ismertette az eredményeket és kiderült, hogy a lakók 79 százaléka támogatja a jelenlegi forgalmi rendet.
Ezen persze biztos sokan fennakadnak majd, hiszen ez azt jelenti, hogy marad a jelenlegi, korlátozott forgalom a hídon. Viszont a jogosultaknak csupán 9 százaléka töltötte ki és küldte vissza a lakógyűlés kérdéseit, ez csupán 136 435 ember.
Egyébként arányaiban ez nem is számít rossznak itthon, hiszen az utóbbi időben kiderült, hogy a magyarok kitöltési hajlandósága nem valami erős. Ez a 9 százalék majdnem a duplája a kormány korábbi, egész országot érintő nemzeti konzultációjának, amelyen alig 5 százalék volt a kitöltők aránya.
A kormány egyébként korábban még ígért hatmilliárd forint állami támogatást a Lánchíd felújítására, ha az határidőn belül elkészül. Ezt bár teljesítették, a kormány nem akar fizetni, mert szerintük ez a forgalmi rend nem megfelelő - pedig a korábbi közlekedési miniszter javaslata alapján született.
Ennek kapcsán is volt kérdés a lakógyűlésben, és a kitöltők 93 százaléka szerint a kormánynak fizetnie kellene a fővárosnak. Emiatt a főpolgármester hamarosan fizetési felszólítást küld az Építési Minisztériumnak, a Pénzügyminisztériumnak és Orbán Viktor miniszterelnöknek.