Az hogy Afrikában Trabantozok, az számomra megszokott. Mások számára annyira, nem. Ezért aztán, hogy integetnek meg villognak, nem szokatlan, nem keresem azonnal a sebességmérő radart és nem gondolkozom rögvest azon, hogy mi hülyeséget csinálhattam már megint!?
Örülnek, integetnek, fotóznak, odébbálnak.
Az már megterhelőbb, hogy a parkoló autómhoz, odajönnek, barátkoznak, beszélgetést igényelnek. Ha kicsit duli-fuli vagyok, az meg utána engem flusztrál, hogy miért voltam ekkora bunkó...
De a sztorim a megszokott módon kezdődött: a marrakeshi kempingben odajött hozzám egy német gyártmányú fiatalember, aki gondoltam én, a származásából adódó zarándoklatát rótta le a Trabant irányába. Kinek Jerusalem, kinek Mekka, a volt kelet-németeknek: a Trabant a nagy fekete kocka, amit körbe-körbe járnak. A diskurzusnak nagy igényét nem éreztem, a marrakeshi bázisom, amolyan kis elvonulás a többezer kilométeres kirándulókörök után.
Tettem, vettem látványosan elfoglaltam magam, de a szakállas muki csak maradt és magyarázott a számomra érthetetlen germán/angol nyelven. Az angol töredékekből annyit kivettem, hogy neki is van trabija...
Akkor második kör, gyors gratuláció, csak szabaduljak már... Minden második kör ezzel jön:
"Neki volt, a nagyinak volt, a szomszédnak volt, vagy hallott valakiről akinek volt."
Lépnék tovább, de valami fura... A figura ujjal mutogat a kemping egy távoli sarkára és többször megismétli a márkanevet... Ilyen nincs!
12 év után, találok Afrikában másik Trabantost, akivel spontán sodort össze a karma? Az agysejtjeim egyből hátat fordítanak a vágyott pálmafás medencének!
Megyek, viszem a fotómasinát, hiszen az hogy az intézetben már nem egyedül vagyok ápolt, az valami rendkívüli... S, tényleg! A kétütemű szedán az egyik legalkalmatlanabb Afrika járó expediciós jármű és mégis itt van!
Autós magazin lévén, írok pár szót Max trabantjáról. Orrból nézve a lökhárítóra tekercselt vontatókötél mérvadó. Látszik hogy átgondolt "ad hoc", majd-csak-lesz-valahogy jelleggel került beépítésre. Kicsit hasonlít az én Macon Winch csörlőbeépítésemre, de csak tényleg egy kicsit.
Viszont vadiúj "kaiman" mintás gumik vannak húzóra szerelve, ami 13 collban ritkaság. Meg az is feltétel azért, hogy ezekkel a gumikkal, súlyukból adódóan, a 26 lóból, 10 azért van, hogy egyáltalán megforduljanak.
Viszont legalább a fűtés már nem fogja a motort, mert egy diesel állófűtés került a motortérbe, egy akku és egy gázolajtartály pedig az utastér/csomagtartó belsejébe. Ez ugyan nem teszi kényelmessé az autóban való alvást, de legalább a sofőr, amolyan németesen "nem kicsi." Ezért az anyós, az üléssel együtt kiesett és a helyét egy platólapból kiszabott ágy foglalja.
Szerintem a japán kapszulahotelt tervezők nem védték le tökéletesen a találmányukat. Na, de ne térjünk el a külcsíntől...
S, mielőtt bárki azt gondolná, hogy a szarkazmusom irigységből van, annak most közlöm, hogy ez pont nem így van! Mert aki ezzel az autóval, ilyen utat vállal, az pont egy polccal van felettem kalandvállalásban. Én az egyszerűség kedvéért, általában navigátorral Trabantozom.
Ha baj van, márpedig az bárhol-bármikor előfordul, akkor van kihez szólni, kitől segítséget kérni. Max esetén ez telefonos segítség lehet. Az meg nem túl hatékony, amikor mondjuk egy bakhátról kell leemelni a karosszériát. De a külső, az jó kis katonai design, a régi szépséges keletnémet címerrel...
Hogy mégis mit keres itt? Egy nagyobb európai turné részeként ruccant át Afrikába, egy kis marketinges céllal, mert egyébként szakmabeli... Veteránautósokat szolgál ki alkatrészekkel. Technikai problémái nem voltak, de azért a Garage Irikihez talán Ő is betért egy teára.
A technika csodái egyébként szerintem is hozzáállástól függőek. Mert én azért láttam pár összekunkorodott hengerfejtömítést a motortérben a toronyra akasztva. De ilyen szinten, ha időnként látjuk a dugó tetejét, az még nem "technika probléma".
Néhány napot még itt tölt, de már északnak indul, rögvest javallom is neki az Ouzoud vizesést, mint látványos és aránylag könnyen megközelíthető helyet. Elköszönünk, bár magam is néhány nap múlva oda fogok indulni, egy kis szolíd horgászatra, kirándulásra és a park4night alkalmazás további kínzására.
A találkozásunkról egy többnyelvű kisfilm is készült, amolyan kamionos zsargonban: múltidő, többesszám és igeragozás nélkül. Íme:
A következő részben egy újabb pörgős sivatagi kalandra térünk, ahol még a motoros társunknak is teret és lehetőséget biztosítunk, például Trabantot filmezni.
