Hiába a kampányok, az előre bejelentett fokozott ellenőrzések: húsvétkor továbbra is rengetegen ülnek alkoholos állapotban a volán mögé. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közel harmada (ezer körüli személyből 327 fő) vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (186 fő) ellen pedig büntetőeljárás is indult. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is – figyelmeztet az Insura.hu biztosításközvetítő portál.
A KSH előzetes adatai szerint továbbra is súlyos probléma az ittas közlekedés: 2024-ben 844 esetben okozott ittas személy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet. E balesetek 69 százalékát személygépkocsival okozták, a többi esetben főként motorkerékpárt vagy kerékpárt hajtott az ittas elkövető.
Ittas járművezetés esetén a törvény előírása alapján az elkövetőt számos körülmény figyelembe vétele alapján minimum 1 hónap, maximum 10 év időtartamra tilthatják el a járművezetéstől, a jogosítvány visszaszerzésének pedig egy utánképzés is a feltétele. Személyi sérüléssel járó baleset okozásáért akár szabadságvesztés is kiszabható. Emellett további súlyos következménye az ittas vezetésnek, hogy ha az ilyen állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár csupán dologi kár keletkezik, az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.
„Hiába kötöttek bármilyen jó casco biztosítást az ittasan kárt okozó vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést – hívja fel a figyelmet dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. – A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón.”
A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette.
Még súlyosabb a helyzet, ha az ittasan vezetett járműre nem is kötöttek kgfb-t. Ebben az esetben a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számla nyújt kártérítést a vétlen fél számára, majd ezt az összeget teljes egészében behajtja a biztosítással nem rendelkező autó üzembentartóján.
Alkoholfogyasztás után mikor lehet autóba ülni?
Gyakran felmerülő kérdés, hogy mennyit kell várni az alkoholfogyasztást követően ahhoz, hogy gond nélkül volán mögé lehessen ülni? Erre sajnos nem lehet konkrét választ adni, ugyanis az alkohol lebontása alkati kérdés, amely függ a nemtől, testtömegtől, életkortól, a máj és egyéb szervek állapotától és a fogyasztott alkohol mennyiségétől is.
A véralkoholszint jellemzően fogyasztás után 60-90 perccel éri el a legmagasabb szintet, a nagy részét pedig ezután kezdi el feldolgozni a máj – az alkohol egy része pedig a tüdőn és a bőrön keresztül távozik, ezért érezzük alkoholszagúnak azt, aki ivott. Az alkohol felezési ideje körülbelül 5 óra, tehát ennyi idő telik el, amíg a véralkoholszint a felére csökken – ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy meglehetősen hosszú idő, mire az teljesen kiürül a szervezetből.
Általánosságban elmondható, hogy a légalkoholszintet mutató szonda hosszabb ideig mutatja ki az alkoholt, mint a vérvizsgálat – akár italozás után 24 órával is jelezhet a szonda, míg vérből körülbelül 12 órán át kimutatható az alkohol.
Az Insura.hu alábbi infografikája tájékoztató jelleggel italfajtánként mutatja be azokat a mennyiségeket, amelyek elfogyasztása után már jó eséllyel bűncselekményt követ el az, aki rövid időn belül járművet próbál meg vezetni.
