Nagyon fontos, hogy életünk során biztonságban érezzük magunkat: az otthonunk az a hely, ahol a legnagyobb szükségünk van erre – a házunk a várunk. Kell, hogy a szobákban harmónia, rend uralkodjék, de ugyanilyen fontos az is, hogy minden ergonomikus kialakítású legyen, ez csökkenti a balesetek számát is.
A fürdőszoba az a hely, ahol a legtöbb sérülés történik – rendkívül lényeges tehát, hogy itt minden részletre odafigyeljünk. Például töröljük fel a padlót fürdés után, használjunk egykaros csapokat – és még sorolhatnánk.
A képbe jól illeszkedik az UDOOR fürdőkádajtó is: hogy mi is ez, arról bővebben írunk a cikkben.
A biztonságos környezet fontos
Az emberi élet nagy érték, éppen ezért vigyázni kell a testi-lelki egészségünkre – a környezetünknek ezt a célt kell szolgálnia. Ahogyan az autókba is be van építve légzsák és biztonsági öv, ugyanígy a lakásunkban is számos módon gondoskodhatunk a családtagok védelméről.
A fürdőszobában a csúszásveszély ellen elhelyezhetünk szőnyegeket, elrejthetjük a gyerekek szeme elől a veszélyes tárgyakat, használhatunk gyerekzárakat, a bútorokat pedig megválaszthatjuk úgy, hogy ne okozzanak semmiféle sérülést.
A kisgyermekes családoknak, illetve azoknak az embereknek, akiknél idősebb rokon is él, még inkább oda kell figyelniük az ergonómiára. A beteg, nehezen mozgó személyek lehet, hogy nem tudnak bemászni a kádba – így ilyen helyen talán a zuhanykabin kialakítása lehet célravezetőbb. De valóban le kell mondani a személyes igényeinkről? Mi van, ha mi magunk szeretünk elnyújtózni egy kád forró vízben egy hosszú nap után? Szerencsére van megoldás!
Kádajtó beépítés: gyors, egyszerű és költséghatékony
Az UDOOR fürdőkádajtó megkönnyítik a hétköznapokat mindenki számára. A termék lehetővé teszi, hogy ne kelljen megválnunk szeretett kádunktól a változó körülmények ellenére sem: elég csak átalakítani a szerkezetet, és az ugyanúgy használható lesz.
Mikor jön jól ez a lehetőség? Például, ha idős szüleink hozzánk költöznek – nekik nehezebb lehet beszállni a kádba a magas perem miatt – a kádajtóval viszont könnyen be tudnak lépni oda. De ha esetleg mi magunk balesetet szenvednénk, és nehezebben tudnánk mozogni, akkor is áldásos lehet ez a megoldás.
Ugyanígy kisgyermekes családoknak is sokkal könnyebb lehet így a fürdetés, sőt még egy nagy testű kutyát is egyszerűen a csap alá tehetünk ily módon. És még egy plusz: a kádajtóval felszerelt kád akár zuhanyzóként is használható, ez pedig mindenki számára hasznos, és igazán költségkímélő dolog.
Mit kell tudni a kádajtóról?
A UDOOR fürdőkádajtók 100%-os vízzárásra képesek, a minőségi és biztonsági megfelelőséget az ÉMI-TÜV-SÜD tanúsítja.
A telepítés gyors, problémamentes: egy nap múlva már használatba is vehető az új szerkezet. A beépítést a cég munkatársai végzik, az átalakítás pedig nem jár kosszal, bontással, nagy zajjal. Hamar kialakítható így egy biztonságos fürdőszoba!