Fordító: Hajdu Balázs
Overlanding sorozatunkban két magyar kalandor mutatja be szövegesen, fotókkal illusztrálva, hogyan jut el Budapestről Szingapúrba autóval. Ha kíváncsi vagy a sorozat korábbi részeire, görgess a cikk aljára.
Ferenc és Evelin így írt Törökországi kalandjaikról:
Hatalmas volt a forróság, mi pedig ott ültünk a dugóban. Isztambul valóban hatalmas város.
Korábban beszélgettünk arról, hogy megállunk itt egy pár napra, és felfedezzük a várost, ám végül úgy döntöttünk, hogy nem tesszük. Érdekes lett volna megnézni a látványosságokat, ám a teljesen megrakott autónkkal szálloda után kutatni nem igazán volt kedvünk. Inkább a Fekete-tenger partja felé vettük az irányt. Isztambulba majd egy másik alkalommal jövünk. Rajta van a listánkon, viszont nem egy
ovelanding-túra közben.
Letértünk tehát az autópályáról, és Törökország északi partja felé vettük az irányt. Úgy gondoltuk, hogy ez a terület érintetlenebb, mint a déli rész. Az
iOverlander alkalmazást használva (ha nem ismernéd, keress rá – nagyon hasznos, és teljesen ingyen van) próbáltunk kempinget találni az elhagyatott partvidéken.
Végül találtunk egyet, és bár az érkezésünkkor elénk táruló látvány csodálatos volt, a hely tele volt szeméttel. Ahogy tovább haladtunk, felfedeztük, hogy ez a partszakasz nagy részére igaz. Elképesztő, mekkora rombolásra képes az ember! A következő reggelen elmentünk a terület sziklás vidékére, és csodálatos reggelit fogyasztottunk el, az óceánt nézve. Még csak fél éve hagytuk ott a munkánkat, így még mindig nagyon furcsa ilyesmit csinálni egy átlagos hétköznap reggelén.
Kelet felé tartunk, a tervünk pedig az, hogy a következő napon ellátogatunk Hattusába, mely az UNESCO Világörökségének része, majd innen Cappadociába megyünk. Itt az idő az első
vadkempingezésre, úgyhogy ismét az iOverlander segítségét kértük a megfelelő szálláshely megtalálásához. A kemping, amit találtunk, megint jól nézett ki távolról, ám ismét tele volt szeméttel, ami jelentősen rontott az élményen. Nem bántam, hogy hamar eljött a reggel, és indulni kellett.
Hattusa a késő bronzkorban a Hettita Birodalom fővárosa volt. Elképesztő látni egy 3700 éves civilizáció romjait. Hattusa több tízezer lakossal rendelkezett, és még a mai léptéknek megfelelően is nagynak számított.
Hattusába Bogazkalen keresztül vezet az út, itt volt lehetőségünk kimosni a szennyesünket, és edzettünk is egy kicsit. Innen mentünk át
Kappadókiába. Nagyon vártam már, hogy eljussunk ide, számtalan lenyűgöző képet láttam róla, sokat olvastam a helyről. Rengeteg aktív kikapcsolódást nyújtó tevékenységet lehet itt végezni. Kappadókia tulajdonképpen megérdemel egy külön bejegyzést.
Törökország felfedezése hónapokat venne igénybe. Az ország nagyon sok izgalmat rejt utazók számára, különösen az
overlanding szerelmeseinek. Eddig úgy tartottuk, hogy Marokkó a világ egyik legjobb overlanding országa, most Törökország erősen felzárkózott mögé.
Az írás július 7-én került publikálásra.
A Budapest-Szingapúr overlanding-sorozat eddigi részei:
Forrás: