14 milliárd forintos veszteséget okoz az F1-es Kínai Nagydíj elhalasztása

Közzétéve:
2020-02-17, 17:45

A koronavírus egyre aggasztóbb méreteket ölt Kínában.

Társszerző: Hajdu Balázs

A Nemzetközi Automobil Szövetség és a Forma-1 – a kínai szervezőkkel egyetértésben – a Kínai Nagydíj elhalasztása mellett döntött. A térségben egyre aggasztóbb méreteket ölt a koronavírus-járvány. A döntésnek anyagi szempontból is negatív következményei vannak, a Forma-1 35 millió fontos (14 milliárd forintos) veszteséggel kénytelen szembenézni. Az F1 részvényei zuhanórepülésben vannak a tőzsdén, így a kieső bevétel a lehető legrosszabbkor jött számukra.

A verseny elhalasztását múlt héten jelentették be. A koronavírus a kínai Vuhan városából indult. A Forma-1-es futam helyszínéül szolgáló Sanghaj több mint 800 kilométerre található innen, a járvány azonban gyorsan terjed. Eddig több mint ezren vesztették életüket, már Európában is találtak fertőzött személyeket.

A szervezők reményei szerint a versenyt egy későbbi időpontban megrendezhetik. Nem lesz egyszerű szabad hétvégét találni, hiszen a naptár már így is zsúfolt. Idén először rendeznek 22 futamot a Forma-1 történetében.

A Kínai Nagydíj elhalasztása hatalmas veszteséggel jár
A Kínai Nagydíj elhalasztása hatalmas veszteséggel jár

Hockenheim ugorhat be Sanghaj helyett?

A halasztásról szóló hivatalos döntés kihirdetését követően sokan úgy vélik, hogy a Száguldó Cirkusz idén nem látogathat el Kínába. A szurkolók nagy része szerint április 19-én Hockenheimben kellene versenyt rendezni Sanghaj helyett, így visszatérhetne a naptárba a Német Nagydíj.

A Forma-1-es szurkolók az évtized legjobb versenyének választották a tavalyi Német Nagydíjat. A rajongók részéről érthető a felvetés. Hockenheim finanszírozási problémák miatt került ki a 2020-as versenynaptárból – ha ezek a gondok még mindig fennállnak, akkor erősen kétséges a németországi futam megrendezése.

A Forma-1 promóciókért és üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója, Chloe Targett-Adams korábban azt nyilatkozta, hogy a német szurkolók támogatása miatt Hockenheim visszatérhet a naptárba.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz a Német Nagydíjat benntartani a versenynaptárban. A pálya, Hockenheim város és a Mercedes támogatásával létrejött a tavalyi évre szóló szerződés, 2020-ra viszont már nem tudtuk összehozni a megállapodást. Szomorú, hogy idén nem lesz Német Nagydíj. A szurkolók imádják, a német autóversenyzés rendkívül gazdag történelemmel rendelkezik, így van esély a visszatérésre a jövőben” - mondta Targett-Adams.

A La Gazetta dello Sport a nagy hagyományokkal rendelkező imolai versenypályát is az esélyesek közé sorolja póthelyszínként, ahol 2006 óta nem rendeztek futamot.

Te milyen megoldásnak örülnél legjobban a Kínai Nagydíjjal kapcsolatban?

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Forma-1-es autó
2019. december 29.
A gazdag múltra visszatekintő fesztivál fénypontját évről-évre a királykategória autói adják.
Petrov Alonso előtt
2019. december 30.
Emlékszel még Hamilton és Massa 2008-as drámájára? Vagy Vettel első világbajnoki címére? Esetleg hallottál a Hunt vs. Lauda csatáról? Most megnézheted a 10 legizgalmasabb F1-es végjátékot.

További hírek